Hirdetés
Kezdőlap Hírek Fióktiltás. Donald Trump beperelte a közösségi oldalakat
No menu items!

Fióktiltás. Donald Trump beperelte a közösségi oldalakat

Donald Trump csoportos keresetet indítana. Fotó: Reuters

Donald Trump előző amerikai elnök keresetet indított a Facebook, a Google és a Twitter, illetve a három internetes óriásvállalat vezérigazgatója ellen, amiért szerinte jogellenesen letiltották a fiókjait.

A miami kerületi bíróságon szerdán benyújtott perirat szerint a szóban forgó cégek megsértették a szólásszabadság jogát, amelyet az amerikai alkotmány első kiegészítése garantál.

Trump csoportos keresetet kíván indítani, azaz más letiltott felhasználók érdekeit is képviselné, hangsúlyozva, hogy ezek az oldalak tisztességtelenül elnémítják a konzervatív hangokat. Kijelentette: bárki a “cenzúra” áldozatává válhat, ha ezt még vele is megtehették.

A korábbi elnök a három vállalatot és vezérigazgatóikat is beperelte, a Facebookot és Mark Zuckerberget, a Twittert és Jack Dorseyt, illetve a Google-t és Sunder Pichait, s fiókjai gyors helyreállítását követelte.

Történelmi győzelmet fogunk aratni az amerikai szabadságért és a szólásszabadságért” – emelte ki Trump a New Jersey állambeli Bedminsterben található golfpályáján tartott sajtótájékoztatóján.

Az érintett techcégek egyelőre nem kommentálták a történteket.

A Facebook, a Twitter és a YouTube azután tiltotta le Trump fiókjait, hogy az akkori elnök hívei egy gyújtó hatású beszédét követően megostromolták az amerikai törvényhozás épületét január 6-án. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr.

Trump sohasem ismerte el vereségét, s arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták.

Nem sokkal később 36 amerikai állam és a szövetségi főváros, Washington ügyészsége bejelentette, hogy pert indítanak a Google ellen, mert úgy vélik, hogy a techóriás a trösztellenes törvényt megsértve követel 30 százalékos díjat a Play Store-ból letölthető alkalmazások készítőitől a vásárlásokból és az előfizetésekből.

A perirat szerint a Google kizárólagos szerződésekkel, műszaki korlátozásokkal és “félrevezető” biztonsági figyelmeztetésekkel szorította ki a konkurenciát az Android-appok piacáról. A vádhatóság szerint ezzel csökkent a kínálat és emelkedtek az árak, aminek a fogyasztók látták kárát.

A Google évek óta az internet kapuőre, de újabban már digitális eszközeink felett is befolyásra tör, ami miatt mindannyian többet fizetünk a nap mint nap használt alkalmazásokért. Ismét annak lehetünk tanúi, hogy a Google a piac uraként törvényellenesen eltiporja a konkurenciát és milliárdos profitra tegyen szert” – fogalmazott Letita James New York-i ügyész, akit a The Hill című washingtoni hírportál idéz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.