Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Fitch: a terhek ellenére is javulhat a magyar bankok eredménye
No menu items!

Fitch: a terhek ellenére is javulhat a magyar bankok eredménye

Több hátráltató tényező, köztük az ukrajnai háború hatásai ellenére is várhatóan javul az idén a magyar bankrendszer eredménye – áll a Fitch Ratings friss szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő közölte azt is, hogy várakozása szerint a magyar gazdaság az idén is növekszik.

A Fitch kiemelte, hogy tavaly a rekordmagas kamatok ellenére 6 százalékkal csökkent éves összevetésben a magyar bankrendszer szektorszintű nettó nyeresége, és ebben része volt az ukrajnai háború gazdasági hatásai által felerősített hitelminőség-romlási leírásoknak, a hitelkamatokra megállapított felső korlátoknak és a különadóknak.

Az idén várható hátráltató tényezők közé sorolják a Fitch Ratings elemzői, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntése alapján április 1-től a kétszeresére, a jelenlegi 5 százalékról 10 százalékra emelkedik a kötelező tartalékráta, és a jegybank ennek 75 százalékára fizet kamatot a bankoknak.

A magyar bankrendszer nyereségességének normalizálódását a gyenge hitelkereslet és a hitelveszteségek fedezésére képzett tartalékolás növekedése is terhelheti a Fitch Ratings elemzése szerint.

A cég hangsúlyozza ugyanakkor, hogy mindezek ellenére a magyar bankrendszer szektorszintű eredményének erősödését várja 2023-ra a tavalyi évhez képest. A Fitch kiemeli:

a kötelező tartalékráta minimumának áprilistól esedékes emelkedése nyomán éppen az e tartalékokra fizetett kamatok járulhatnak hozzá egyre jelentősebb mértékben a banki jövedelemképzéshez.

A kötelező tartalékráta emelése és a kamatfizető hányad korlátozása mindazonáltal csökkentheti a bankok nettó kamatjövedelem-termelő kapacitását, amelyet már tavaly is terhelt a lakossági ingatlanhitelekre, valamint a kis- és középvállalati hitelállományra megállapított kamatplafon – áll a Fitch Ratings elemzésében.

A hitelminősítő kiemeli, hogy a kötelező tartalékráták kamatfizető hányada után rendszerint a jegybanki alapkamattal megegyező – jelenleg 13 százalékos – kamat jár, a kötelező rátán felül elhelyezett opcionális tartaléktöbbletekre pedig a jegybank az egynapos betétek kamatát (18 százalék) fizeti.

A Fitch Ratings közölte: saját becslése szerint 115 milliárd forint körüli szektorszintű veszteséget okoz az idén az a döntés, hogy az MNB a megemelt kötelező tartalékráta 75 százaléka után fizet csak kamatot. A hitelminősítő szerint ez a magyar bankrendszer tavalyi nettó kamatbevételének 7 százalékával egyenlő.

A Fitch közölte ugyanakkor azt is, hogy alapeseti várakozása szerint a magyar hatóságok nem hoznak további, potenciálisan tehernövelő szakpolitikai intézkedéseket, és ez várhatóan javítja a bankok nyereségességét.

A cég valószínűsíti azt is, hogy az idei év első felében megszűnnek az egyes kamatokra kivetett felső korlátok, és ez is jót tesz a banki jövedelmezőségnek, bár az eszközállomány minőségére nyomást gyakorolhat.

A Fitch Ratings előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedési ütemének lassulása nyomán a hitelkihelyezés is jelentősen lassulhat az idén.

A hitelminősítő hangsúlyozta azonban, hogy a magyar hazai össztermék (GDP) tavalyi 4,7 százalékos növekedése után az idei év egészében is növekedést vár:

számításai szerint a magyar gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal nő 2023 egészében.

A kormány által támogatott hitelprogramok, amelyek a piaci szintnél jóval alacsonyabb kamatokat kínálnak, életfontosságúnak bizonyulhatnak a hitelkereslet támogatása szempontjából, és vonzó refinanszírozási lehetőségeket nyújthatnak a vállalati szektornak – áll a Fitch Ratings tanulmányában.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás