Kezdőlap Turizmus Folyamatosan fejlesztik az ingyenes Kerékpárosbarát alkalmazást
No menu items!

Folyamatosan fejlesztik az ingyenes Kerékpárosbarát alkalmazást

Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, ez alatt az egy év alatt pedig folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket, hogy az app minél jobban kiszolgálhassa a biciklisek igényeit.

Egyre sikeresebb a Kerékpárosbarát app, amelyet eddig több mint harmincezren töltöttek le. Az alkalmazás létrehozásának apropója az Országos Kerékpárosbarát Hálózat, amelynek már több mint 700 tagja van. Az alkalmazás tartalmazza a már belépett kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, valamint a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, az e-bike töltőket és a kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat. Egyszóval: mindent, ami hasznos lehet egy bringás számára.

„Folyamatosan dolgozunk a fejlesztéseken a felhasználói visszajelzések és a saját tapasztalataink alapján. Rengeteg olyan fejlesztés is megvalósult, amiket korábban terveztünk. Ilyen például az, hogy bekerült az alkalmazásba egy keresőmotor, jelenleg már nagyjából száz útvonal közül válogathatunk és tekerhetünk rajta végig, de több mint 12 ezer vízvételi hely is szerepel már az appban. Aminek pedig a legjobban örülünk és ami egyben az egyik legnagyobb erőssége is az alkalmazásnak, hogy elérhető a felhasználói bejelentés lehetősége, amivel – annak ellenére, hogy útvonalat nem tervez az alkalmazás – egyfajta „bringás Waze” is lett egyben. Ezt a lehetőséget egyébként már sok százan használták eddig, napi szinten érkeznek a bejelentések. Ezeknek a felhasználói bejelentéseknek köszönhetően az e-bike töltők, pihenőhelyek, közmosdók és egyéb hasznos információk köre is folyamatosan bővül, de továbbra is mindenkit biztatunk, hogy használja ezt a funkciót, hogy minden bringás pont felkerüljön a térképre.” – fejtette ki Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője, aki azt is elárulta, hogy az alkalmazást kis költségvetésből fejleszti a MAKETUSZ, azzal a céllal, hogy minél több szolgáltató váljon kerékpárosbaráttá, valamint hogy az alkalmazás használatának hatására, egyre többen üljenek kerékpárra szabadidős céllal.

A jövőben is számos fejlesztést terveznek

Az applikáció felhasználási köréből és a felhasználók szokásaiból kiválóan látszik, hogy nagy szükség van egy ilyen alkalmazásra. A projektvezető szerint az alkalmazás éppen attól tud tovább fejlődni, hogy a fejlesztések mellett a felhasználók is hozzájárulnak az információáramláshoz a bejelentéseikkel.

„A közeljövőre nézve is több fejlesztést és újítást tervezünk. Az egyik ilyen az alaptérkép fejlesztése mellett, hogy fel lehet tölteni saját útvonalat is, amihez tartozni fog egy útvonalkövető funkció amivel így végigtekerhetünk a saját feltöltött útvonalunkon. Ez az követő funkció elérhető lesz útvonalfeltöltés nélkül is, tehát ha például az alaptérképünkre ráhelyezzük az OSM Kerékpárutak rátétréteget, és bekapcsoljuk a “követés” funkciót, tulajdonképpen az ország bármelyik kerékpáros útvonalán végigtekerhetünk. Fontos hangsúlyozni, hogy az app nem tartalmaz külön útvonaltervező funkciót, ez egy jóval komplikáltabb dolog, amit egyenlőre nem is tervezünk megvalósítani. Viszont terveink között szerepel egy olyan funkció, amelynek a bekapcsolásával, ha többen kerékpároznak együtt, láthatják egymást a csoport tagjai, ami megkönnyíti és biztonságosabbá teszi a közös biciklizést.” – tette hozzá Coates Ádám.

A jövőben az app kerékpárosbarát szolgáltatói funkciói is megújulnak és immár az is látszódni fog, mely kritériumoknak felel meg egy adott szolgáltató:

„Az a kerékpáros, aki meglátogatja a kiválasztott szállást, vendéglátóhelyet vagy attrakciót pontosan tudni fogja, mire számíthat ott. Nyilván a kötelező kritériumoknak – mint például szervizcsomag, biztonságos kerékpártárolás, vízvételi lehetőség – mindegyik szolgáltatónak meg kell felelnie, de hamarosan olyan jellemzők is láthatóak lesznek majd, mint mondjuk biciklimosási lehetőség, e-bike töltési lehetőség vagy éppen hogy fogad-e egy éjszakára vendéget egy adott szálláshely.”

A szolgáltatók számára a kerékpárosbarát hálózatba való bekerülés lehetősége továbbra is nyitott: egy regisztráció és az appon keresztüli önminősítés után, a MAKETUSZ központilag ellenőrzi a beküldött információkat és ha mindent rendben találnak a szolgáltató látható is lesz az alkalmazásban.

A MAKETUSZ a kerékpározás, a kerékpárosbarát hálózat és alkalmazás népszerűsítése érdekében szeptember közepére meghirdeti a Kerékpárosbarát hétvégét, amikor a kerékpárosok számára szolgáltatói kedvezmények lesznek igénybe vehetőek, illetve túrák is szerveződnek országszerte erre a hétvégére.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás