Kezdőlap Gazdaság Fontos levelet kap több mint egymillió ember az év végéig, megjelentek a...
No menu items!

Fontos levelet kap több mint egymillió ember az év végéig, megjelentek a részletek

Megjelent a rendelet arról a levélről, amelyben az önkéntes nyugdíjpénztáraknak tájékoztatniuk kell a tagjaikat a megtakarításuk lakáscélú felhasználásának részleteiről. Az is kiderül belőle, mit finanszíroznak meg előre, és mit csak utólag a pénztárak. A felújítások és az építkezések költségeit például csak utólag fizetik ki, de aki lakásvásárlást tervez vagy előtörlesztené a hitelét, előre is kaphat pénzt a nyugdíjpénztártól – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából. 

Megjelent a Magyar Közlönyben a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete, amely tartalmazza azt a formalevelet, amelyet minden önkéntes nyugdíjpénztárnak el kell küldenie a tagjaik számára arról, hogyan használható fel lakáscélra 2025-ben a nyugdíjpénztári megtakarítás. Több mint egymillió pénztártag van, ennyi embert érint ez az intézkedés.

A levél két fontos adatot is tartalmazza majd: azt az egyenleget, amely a levél megírásának napján érvényes volt, és azt a másikat, amelyik 2024. szeptember 30-án állt fenn. Utóbbi összeget jogosultak a pénztártagok a jövő év folyamán lakáscélra fordítani. Összesen hétféle lakáscélt határoz meg a levél:

  • banki lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek törlesztése, előtörlesztése és végtörlesztése
  • munkáltatói lakáscélú kölcsön törlesztése, előtörlesztése és végtörlesztése
  • új lakáscélú hitelnél önerő biztosítása
  • Magyarországon lévő lakás vagy ház felújítása
  • Magyarországon lévő lakás vagy ház megvásárlása
  • magyarországi építési telek vásárlása
  • magyarországi otthonépítés

A Bank360.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy a lakáscélú kifizetés abban az esetben igényelhető, ha az ingatlan az ingatlan-nyilvántartás alapján a pénztártag vagy házastársa vagy gyermeke(i) teljes vagy részleges tulajdonában áll, vagy a hitelszerződés, illetve adásvételi szerződés következtében a tulajdonába kerül.

A kifizetés iránti kérelmet és a szükséges dokumentumokat, számlákat 2025. január 1-jétől 2025. december 31-ig legfeljebb három alkalommal lehet benyújtani, az önkéntes nyugdíjpénztár a beadást követő 60 napon belül köteles teljesíteni a kifizetéseket.

Emellett azt is tartalmazza a levél, hogy a pénztártag utoljára mikor fizetett be tagdíjat az intézménybe, és az is szerepel benne, hogy a pénztár kizárólag a levélben szereplő formanyomtatványt, továbbá a leggyakoribb kérdésekben (GYIK) és az alábbi táblázatban szereplő dokumentumokat kérheti be a kérelem elbirásálához.

Szerepel még a levélben egy link arra a kormányzati portálra, amely a leggyakoribb kérdésekre választ ad, és a nyugdíjpénztár telefonszáma is. Emellett egy részletes felsorolás arról, milyen otthonfelújításokra vehető igénybe ez a megtakarítás. A levél tartalmazza ezen túl azt a mellékletet is, amelyet kitöltve be kell adni a pénztárba, ha valaki kifizetést szeretne igényelni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Könnyebben használható és gazdaságosabb az új Tork PeakServe automata papír kéztörlője

Új, nagy kapacitású automata papír kéztörlő-adagolót dob piacra Tork, amely egy akkumulátorral is képes akár 500 000 papírtörlőt is adagolni.

Kedvezményes lehetőségek nyugdíjasoknak a budapesti fürdőkben

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra.

Debrecenben erősít az AutoWallis

Debrecen kiemelt célpont az AutoWallis számára, legutóbb BYD márkakereskedés nyitását jelentette be a vállalat. 

Miért állnak le ünnepnapokon a csatornák? A zsírszörnyek új ellensége az okosszivattyú

Sokmillió forintos kiadást okoznak a vízműveknek a vécén lehúzott nedves törlőkendők – intelligens szivattyú lehet a megoldás a „zsírszörnyek” elleni harcban
Hirdetés

Hírek

Kedvezményes lehetőségek nyugdíjasoknak a budapesti fürdőkben

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra.

Debrecenben erősít az AutoWallis

Debrecen kiemelt célpont az AutoWallis számára, legutóbb BYD márkakereskedés nyitását jelentette be a vállalat. 

Miért állnak le ünnepnapokon a csatornák? A zsírszörnyek új ellensége az okosszivattyú

Sokmillió forintos kiadást okoznak a vízműveknek a vécén lehúzott nedves törlőkendők – intelligens szivattyú lehet a megoldás a „zsírszörnyek” elleni harcban

A hungarikumok a magyar identitás sokszínűségét mutatják meg

Minden hungarikum mögött ott van a magyar észjárás, a magyar kéz munkája, a magyar szív hűsége, ezért ezek az értékek nem csupán büszkeségeink, hanem válaszaink arra, hogy kik vagyunk mi magyarok.

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.

Ingatlan.com: több tízezer ingatlannal bővülhet az Otthon Start programba bevonható lakások kínálata

A Lechner Tudásközpont friss adatai szerint Magyarországon több mint 150 ezer külterületi lakóingatlan található, amiből 29 ezer zártkerti besorolású.

Tévhitek tartják vissza a vállalkozásokat a rendszerszintű AI-alkalmazástól

A mai modern AI-rendszerek már képesek a felhasználói szándékot és érzelmeket is felismerni, így a használat teljesen átalakult: nem kódokat, hanem emberi kérdéseket kell megfogalmazni.

Óriási vízmennyiség tűnik el az elavult megoldások miatt

A magyarországi ivóvízhálózatok műszaki állapota tehát komoly kihívás elé állítja az ágazatot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.