Kezdőlap Élelmiszeripar Foodex. Magyar élelmiszergyártók mutatkoznak be Japánban
No menu items!

Foodex. Magyar élelmiszergyártók mutatkoznak be Japánban

Az idén 14 magyar kiállító mutatkozik be Japánban, a Foodex élelmiszeripari szakkiállításon, amelyen immár 12. alkalommal szervezett közösségi megjelenést az Agrármarketing Centrum (AMC). 

Mint az AMC beszámolt róla, a március 5. és 8. között zajló, kizárólag szakmai látogatóknak szóló eseményen a magyar kiállítók az ázsiai piacon népszerű és jól eladható termékekkel – liba- és kacsahús, likőrök, mézek, borkülönlegességek, fagyasztott élelmiszerek – vannak jelen.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője az MTI-nek elmondta: Magyarország 2017 óta – amikor Japán volt az OMÉK díszvendége – 2 milliárd eurót is meghaladó kereskedelmi forgalmat bonyolított Japánnal, ami tovább emelkedhet. Közép-Európából Magyarország exportál a legtöbbet a kelet-ázsiai országba, mára a Japánba exportáló magyar cégek száma közel félezer – tette hozzá.

A  KSH adatai szerint Magyarország összes külkereskedelmi partnerét tekintve Japán a 30 legjelentősebb export célország között van 2010 óta. Az EU országain kívüli külkereskedelmi partnerek között pedig a termékforgalom alapján 190 milliárd forinttal Japán 2018-ban a 8. legjelentősebb partnere volt Magyarországnak.

A KSH adatai szerint tavaly zöldségfélékből csaknem megduplázódott a magyar kivitel, legnagyobb mennyiségben fagyasztott csemegekukoricát és szárított borsót exportált az ország Japánba. A gyümölcsexport is növekedést mutat: a 2018-ban kiszállított 85 ezer kilogrammnyi magyar gyümölcsből a legnagyobb arányt, 45 ezer kilogrammot a málna, 40 ezret pedig a cseresznye-meggy tette ki. Jelentős a napraforgómag olaj kivitel, 2018-ban 5,5 millió kilogramm volt, ami jelentősen felülmúlta az előző évit. Hústermékek között elsősorban kolbászt és hasonló húskészítményeket exportál az ország, az állateledelek és takarmányok között évről-évre nő a kutya- és macskaeledel kivitel – közölte az AMC.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyár után emelkedett a nyaralók ára

A nyaralók ára egy év alatt kevésbé emelkedett, mint...

A KSH adatok alapján ha 6,6 évig semmire nem költünk meglehet a lakás

Tavaly országosan 6,6 évnyi keresetből lehetett venni egy átlagos lakást, Budapesten ez 8,7 év volt.

Megszületett Magyarország első mesterséges intelligencia törvénye

A kormány egy egykapus rendszert alakított ki, így a vállalkozások adminisztratív terhei nem növekednek, miközben a felhasználók biztonsága továbbra is garantált marad.

Messze van a bankkártyák kiszorításától, de erősödik a qvik

A piaci várakozások szerint a következő hónapokban megjelenhet az első nagy kiskereskedelmi lánc is, ahol a pénztáraknál qvik-fizetés is választható lesz.
Hirdetés

Hírek

Nyár után emelkedett a nyaralók ára

A nyaralók ára egy év alatt kevésbé emelkedett, mint...

A KSH adatok alapján ha 6,6 évig semmire nem költünk meglehet a lakás

Tavaly országosan 6,6 évnyi keresetből lehetett venni egy átlagos lakást, Budapesten ez 8,7 év volt.

Megszületett Magyarország első mesterséges intelligencia törvénye

A kormány egy egykapus rendszert alakított ki, így a vállalkozások adminisztratív terhei nem növekednek, miközben a felhasználók biztonsága továbbra is garantált marad.

Messze van a bankkártyák kiszorításától, de erősödik a qvik

A piaci várakozások szerint a következő hónapokban megjelenhet az első nagy kiskereskedelmi lánc is, ahol a pénztáraknál qvik-fizetés is választható lesz.

Hirdetési rekord az ingatlanpiacon

Az Otthon Start Programnak megfelelő ingatlanok iránt októberben 23 százalékkal csökkent az érdeklődés szeptemberhez képest, míg a nem támogatott ingatlanoknál csak 4 százalékos volt a visszaesés.

Eltűnik a fiataloknak szóló, „öt százalékos” zöld lakáshitel

Egy 30 millió forintos, 20 évre felvett 5 százalékos lakáshitellel havonta nagyjából 25-30 000 forintot lehet megspórolni a törlesztőrészleten.

Napi rekordokat is hozott a tőzsde

Pozitív, újabb napi rekordokban is gazdag hónapot tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX. A szeptemberi záróértéket túlszárnyalva, 107 319,9 ponton zárt, újabb történelmi csúcsot is beállítva a hónap utolsó napján.

4 gyrost árusító büfé működését felfüggesztették – országos vizsgálat

Az eddig lefolytatott hatósági ellenőrzések közel 70 százalékánál találtak kifogásolni valót az ellenőrök, 4 gyrost árusító büfé működését felfüggesztették -
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...