Kezdőlap Női vonal Ford ügyvezető: az autóiparban még csak most jön az igazi változás
No menu items!

Ford ügyvezető: az autóiparban még csak most jön az igazi változás

 

Miközben az elektromos autók térnyerése, az elektrifikáció és az új értékesítési megoldások hatására alapjaiban változik az autópiac, Kővágó-Laky Andrea, a Ford Magyarország és Csehország ügyvezető igazgatója azt mondja, az még csak a kezdet. Az egész szakmai pályafutását a Fordnál töltő szakember ezért is tartja fontosnak, hogy vezetőként mindig olyan munkatársakkal vegye körbe magát, akik a legnehezebb helyzetben is képesek rugalmasan, önállóan dönteni.

Klasszikus, bár manapság egyre ritkább karriert mondhat magáénak Kővári-Laky Andrea, aki a nyelvtudás fontosságát felismerve gyerekként olyan középiskolát keresett, ahol erős az angol nyelvoktatás. Így került a tapolcai szülői háztól távol, Barcsra, majd 1994-ben, barátnője javaslata alapján lépett be az akkor Székesfehérváron alkatrészgyártó üzemmel rendelkező Fordhoz. Eközben 2000-ben a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján szerzett közgazdász-, 2003-ban pedig a Buckinghamshire Chilterns University College-ban DMS-diplomát. A Fordnál pedig a rendeléskoordinátori pozícióból fokozatosan előbbre lépve, minden fontosabb munkaterületet megismerve lett 2005-től a Ford Közép- és Kelet-Európai Kft. Magyarországért és Szlovéniáért felelős ügyvezető igazgatója, majd a cég központjában menedzserként eltöltött évek után 2022 májusától tölti be a Ford Magyarországért és Csehországért felelős ügyvezetői pozícióját.

 Munkahelyeket mentve

Ennek kapcsán azt mondja, a karrierépítésnél sem előnyt, sem hátrányt nem jelentett számára az, hogy fiatalként és nőként építette a karrierjét, mert miközben már volt múltja a cégnél, a munkatársak mindig a régi, keményen dolgozó kollégát látták benne. És mivel a különféle feladatkörök megismerése révén folyamatosan gyarapodtak szakmai ismeretei azért sem okoztak megoldhatatlan kihívást az előbbre lépéssel járó új feladatok. Szavai szerint a szakmai hitelességhez az is kellett, hogy mindig figyelő szemmel, az újdonságok iránt nyitottan szemlélte a partnerek és a konkurensek mások számára is hasznosítható megoldásait, az ügyvezetői kinevezés kapcsán pedig azt tartja szerencsésnek, hogy nem kívülről érkezett, mert belsősként pontosan ismerte a vállalatot és az előtte álló kihívásokra adandó válaszokat.

Kővágó-Laky Andrea annak ellenére, hogy menedzseri kinevezése után Magyarországon több szegmensben is piacvezetői pozíciót ért el a Ford, visszatekintve mégsem az értékesítési csúcsok megdöntése okán érez igazán büszkeséget.

Ennél sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy amikor a 2008-as globális gazdasági válság miatt idehaza is padlóra került az autókereskedelem és az autógyártók, valamint a márkakereskedések hatalmas létszámleépítésbe kezdtek, a Ford magyarországi ügyvezetőjeként, Molnár Viktorral, a Ford akkori regionális igazgatójával összefogva azzal álltak a Ford központ menedzsmentje elé, hogy vétek lenne elbocsátani az értékes szakmai tudással rendelkező magyar szakembereket. Mondván, a Fordnak is előnye származhat abból, ha egy olyan szolgáltatási központ jönne létre Budapesten amely a globális pénzügyi, tervezési, értékesítési, marketing- és erőforrás-funkciók területén támogatná a multinacionális cég piaci tevékenységét. Így kezdte meg a tevékenységét a Ford Business Solutions Europe (FBS Europe), aminek köszönhetően akkor, több tucat – új munkakörbe kerülő – kolléga állását sikerült megmenteni. Az értékteremtő elképzelés sikerét pedig mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a kompetenciákat tekintve is folyamatosan bővülő FBS Europe ma már Budapestről támogatja a Ford európai üzletmenetét és több globális tevékenységét.

Csapatszintű motivációval

Kővágó-Laky Andrea 2015-től került a Ford kölni központjába, ahol európai értékesítés operáció igazgatói pozíciójából Magyarországgal együtt, a márka 20 európai piacának értékesítési munkáját támogatta, miközben a különböző kultúrájú munkatársak motiválása is új kihívást jelentett számára. Aminek kapcsán úgy érzi, az volt a megoldás, hogy vezetőként is kellő alázatot és figyelmet fordított az adott ország kultúrájának és az adott munkatárs személyiségének megismerésére. Ezáltal tudta kidolgozni azt az egyéni, vagy csapatszintű motivációt, amivel az munkatárs, a vezető és a cég is elérte a célját.

„Szerencsés helyzetben voltam, mert miközben az európai központban dolgoztam, Magyarországon és ugyanott volt a bázisom, ahol a korábbi munkahelyem volt. Más kérdés, hogy a személyes kapcsolatok fenntartásáért sokat és sokfelé utaztam Európában, ami kisgyerekes anyukaként kemény kihívást jelentett. És miközben az európai értékesítési operációt vezettem, egy időben abban a speciális csapatban is szerepet kaptam, amely az üzleti intelligencia alapú ügyfélbarát megoldások fejlesztésével foglalkozott. Ennek az időszaknak az volt a legnagyobb tanulsága, hogy miközben korábban a magyar és a szlovén piacra volt rálátásom, azzal, hogy az új pozícióban már egész Európára kellett dolgozni, olyan domináns piacokat ismerhettem meg, mint a német, a spanyol, a francia és az olasz. Legfőként mégis Angliát emelném ki, ami az értékesítés terén több szegmensben is komoly lépéselőnyben van a kelet-közép-európai piacokhoz képest. Az elektromos autózás terén pedig leginkább a Skandináv piacoktól van mit tanulni és a jó példákat átvenni”- elemez az ügyvezető igazgatónő.

Aki visszatekintve úgy látja, hogy a 2005-2014 közötti első magyarországi menedzseri időszaka egyfajta aranykor volt azzal, hogy a rendszerváltozás után beindult a nyugati márkák behozatala és a virágzó piacon mindenki az eladás és a piaci részesedés növelésére tudott koncentrálni. Az elmúlt években azonban alapjaiban változott meg az autóipar helyzete: miközben a biztonság és a károsanyag kibocsátás kapcsán rengeteg szigorú szabály lépett életbe az Európai Unióban, emellett egészen új – hibrid és elektromos – hajtásláncok jelentek meg és új gyártók is beléptek a piacra. Ennek hatására pedig minden tekintetben, sosem látott széles választék jelent meg, ami rendkívül kiélezett versenyt generált a piacon.

 Jönnek a megatrendek

Mindeközben a gyártók alkalmazkodóképességét az is próbára tette, hogy a Covid és az ukrajnai háború, valamint a chiphiány miatt összeomlott ellátási láncok hatására az autógyártók nem tudtak elég kocsit szállítani a piacra. Így történhetett meg az, ami korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a keresleti piacot a kínálati váltotta fel és volt olyan időszak, amikor egy fiatal használt autó ugyanannyiba került, mint az, ami éppen legördült a futószalagról. Emellett a forint árfolyamromlása, majd a kiugró infláció is közrejátszott abban, hogy Magyarországon olyan drágulás következett be, hogy az alacsony árkategóriájú autók eltűnése mellett a magánvásárlók gyakorlatilag kiárazódtak a piacról. Vagyis mire a kínálati piac visszaállt, már jóval kevesebb – döntően céges -, vevő maradt a piacon, mint korábban.

„Az iparági változás ráadásul nem merült ki az elektrifikáció előretörésében, mert az eddigi hatalmas változás sorozat még csak a kezdet. Mert a digitalizációtól az online értékesítésen át a konnektivitásig olyan új megatrendek térnyerésének vagyunk a tanúi, amelyek eredményeként a nem túl távoli jövőben már olyan új megoldások és szolgáltatások társulnak az autókhoz, amelyek egy részéről ma még lehet, hogy álmodni sem álmodunk. Mert azzal, hogy az elektrifikáció mellett az információtechnológia is betört az autóiparba, egy olyan transzformáció vette kezdetét, amit az autógyártás kezdete óta nem élt át az iparág. A változásokat jól érzékelteti, hogy már nem csak az autót, mint terméket áruljuk, hanem olyan kapcsolódó szolgáltatásokat is kínálunk (például a felhőben tárolt adatok révén a szervizigény előrejelzését), ami alapvetően megváltoztatja az autók gazdaságos használatát és rendkívül komoly lehetőségeket rejt, az új ügyfélélmények megteremtésében”.

Kővágó-Laky Andrea azt is elmondta, hogy a korábbi és a mostani ügyvezetői időszaka között az is jelentős szemléletbeli változást jelent az iparágban, hogy amíg annakidején az értékesítés és a piaci részesedés növelése volt a cél, mára a hangsúly az ügyfélélményre és a profitabilitásra került át.

„Mivel az európai központban, Szentendrén dolgozva természetesen megmaradt a kapcsolatom a magyarországi szervezettel, a mostani ügyvezetői kinevezésemnél zökkenőmentes volt a visszailleszkedés, hiszen a régi kollégák mellett olyanokkal dolgozom együtt, akiket szintén megismertem már. A kihívás most inkább az, hogy nem csak Magyarországért felelek, hanem a cseh piacért is, ami azt jelenti, hogy új kultúrát, új piacot, új kereskedői hálózatot kell megismerni és sikeresen vezetni úgy, hogy mindenkire és mindenre jusson figyelem.”

Profiltisztítás a márkánál

Meggyőződése szerint ebben segít az, hogy olyan vezetőnek vallja magát, aki komoly szakmai tudású, innovatív és gyorsan alkalmazkodó emberekkel szereti körülvenni magát. Olyanokkal, akik a mai, gyorsan változó gazdasági helyzetben és piaci kihívások időszakában is képesek önállóan felügyelni a saját területüket.

„A munkatársak és a márkakereskedők számára is önbizalmat adhat az, hogy az elmúlt 15 évben az értékesítést tekintve a Ford mindig a TOP3 magyarországi autómárka közé tartozott és ezalatt az időszak alatt mindig masszívan vezetjük a haszongépjármű szegmenst. A személygépkocsi paletta kapcsán pedig egy olyan profiltisztítás részesei vagyunk most, ahol az elektrifikáció kapcsán is megcélozzuk a legnagyobb szegmenseket. Kifejezetten sűrű év elé nézünk, mert rengeteg új modell bemutatására kerül sor. Az első, a Magyarországon legnagyobb volumenben értékesített modell, a Kuga, majd a Puma benzines és hibrid változatainak bemutatója lesz, nyáron pedig megkezdődik az új Mustang Mach-E értékesítése. Ezt követi ősszel az a tisztán elektromos meghajtású, a kölni gyárunkban gyártott városi terepjáró, az új, 600 kilométer hatótávú Explorer, amitől az eladott darabszám jelentős növekedését is várjuk. A megjelenés időzítése a magyar piacon azért is optimális, mert még jócskán tart az a céges elektromos autókra meghirdetett támogatási program, amelynek keretében akár 4 millió támogatással lehet megvásárolni a kevesebb, mint 20 milliós Explorert”- magyarázza Kővágó-Laky Andrea, aki szerint legalább ennyire fontos, hogy a modellpaletta mellett a szervizháttér megújulására is hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a Ford.

Érsek M. Zoltán

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány

A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.