Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Francia nyugdíjreform: patthelyzet és bénultság
No menu items!

Francia nyugdíjreform: patthelyzet és bénultság

Nem rajzolódott ki kompromisszum a kormány és a nyugdíjreform ellen második hete sztrájkoló szakszervezetek között Franciaországban. A patthelyzet miatt az ünnepek alatt is megbénulhat a közlekedés.

Jóllehet a sztrájkolók száma valamelyest csökkent a tiltakozás kezdete óta, a párizsi közlekedésben nem volt érezhető javulás hétfőn, miután a sofőrök és a mozdonyvezetők vesznek részt legnagyobb arányban a munkabeszüntetésben: mintegy kétharmaduk sztrájkol.

A sztrájkoló tömeg, élén Philippe Martinezzel, a sztrájkot meghirdető CGT vezetőjével. Fotó: AFP

A metróvonalak többsége továbbra is zárva tart, a külvárosi vonatok jelentős fennakadásokkal közlekednek, a buszoknak mintegy a fele indult el. A főváros körüli körgyűrűn csaknem 630 kilométeres dugó alakult ki a reggeli órákban, dupla annyi, mint amennyi reggelenként megszokott. A szuperexpresszek (TGV) harmada, a regionális vonatok negyven százaléka közlekedett.

Miután a patthelyzet miatt egyre inkább úgy tűnik, hogy az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a sztrájk a közlekedésben, a tiltakozók és a kormány egymást vádolják az ország lebénításával.

A felmérések azt mutatják, hogy a franciák szerint a kormányt terheli a felelősség a kialakult helyzet miatt,

a többségük támogatja a tiltakozást, ugyanakkor 55 százalékuk azt szeretné, ha a sztrájkot felfüggesztenék a szakszervezetek az ünnepek idejére.

Ha a kormány visszavonja a tervezetet, komolyan tárgyalhatunk arról, hogyan javítható a nyugdíjrendszer, és minden rendben lesz. Egyébként viszont a sztrájkolók döntik el, hogy mit kell tenniük a továbbiakban” – mondta Philippe Martinez, a sztrájkot meghirdető legradikálisabb szakszervezet, a CGT vezetője egy hétfői interjúban.

Elisabeth Borne

Sztrájkolni legitim, de tiszteletben lehet tartani az olyan pillanatokat, mint az év végi ünnepek, amikor mindenki hazatér a családjához” – mondta Elisabeth Borne közlekedési miniszter a France2 közszolgálati televízióban, “felelőtlenséggel” vádolva azokat, akik “elrontják a franciák szabadságát”.

Keddre a szakszervezetek újabb országos tiltakozónapot hirdettek, és az elmúlt két hétben harmadik alkalommal utcára hívják a tiltakozókat, miután a kormány kitart a jelenlegi 42 féle nyugdíjrendszer egységesítése mellett.

A legnagyobb ellenállást a tiltakozók részéről az váltja ki, hogy bár a jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem akarja módosítani, de a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak, s a teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz a 64 éves kort jelölte meg. Ugyanakkor 64 éves kortól mindenkit alanyi jogon megilletne egy 1000 eurós minimál nyugdíj. A minimál nyugdíj jelenleg nem éri el a 700 eurót.

A legnagyobb francia szakszervezet a CFDT reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, a kormány “átlépte a határvonalat” azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét, ezért csatlakozott a munkabeszüntetéshez, s

a keddi tiltakozónapot valamennyi szakszervezet együtt rendezi.

A kormány jelezte: készen áll további tárgyalásokra, de újabb egyeztetés csak a keddi tiltakozónap után, szerdán vagy csütörtökön várható. A válság feloldása azért is nehéznek érkezik, mert a szociális partnerekkel két éve egyeztető Jean-Paul Delevoye kormánybiztos helyzete meggyengült, amióta érdekellentéttel gyanúsították meg a be nem jelentett jövedelmei miatt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.