Kezdőlap Ingatlan GKI: egyszámjegyű áremelkedés várható a lakáspiacon
No menu items!

GKI: egyszámjegyű áremelkedés várható a lakáspiacon

A használt lakások drágulására a válaszadók 52 százaléka számít. Illusztráció: MTI/Marjai János

A lakossági jövedelmek látványos emelkedése és a családokat célzó állami támogatások erősen ösztönzik a keresleti oldalt, ahol a felpörgő infláció miatt a befektetőkkel is számolni kell. Budapesten a használt lakásoknál 4-5, az újépítésűeknél pedig 7-8 százalékos áremelkedés várható – derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből.

A GKI negyedévente végez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezésére. A mostani kutatásban – amelyben 110 cég vett részt – a lakosság körében ezer ember megkérdezésével készített reprezentatív véleménykutatás eredményeit is felhasználták.

A felmérés szerint az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások az előző negyedévhez képest érdemben javultak. Kelet-Magyarországon is lényegesen, Nyugat-Magyarországon viszont csak kissé javultak a piaci várakozások.

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások a 2020 második negyedévi mélypont és 2021 első negyede között folyamatosan javultak, de júniusban megtorpant a javuló trend. A mostani kutatásban ismét javulást állapítottak meg, lényegében a fél évvel ezelőtti várakozások köszöntek vissza.

Magyarországon 74 ezer biztosan és 180 ezer valószínűleg lakást építő vagy vásárolni szándékozó háztartás lehet a következő egy évben – derült ki a friss felmérésből.

A GKI-Masterplast fővárosi lakáspiaci index (amely az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait fejezi ki egyetlen számban) negyedéves alapon 8, éves alapon 16 ponttal nőtt. Az országos lakáspiaci index 6, illetve 20 ponttal emelkedett. Mindkét index kétéves csúcsán áll.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

Országos átlagban a felmérés válaszadóinak 52 százaléka a használt lakások árainak emelkedésére, 40 százalékuk stagnálásra, 8 százalékuk árcsökkenésre számít a következő 12 hónapban. Budapesten csaknem 70 százalékuk vár áremelkedést, miközben árcsökkenéssel csak 4 százalékuk számol. A vidéki körzetekben a stagnáló árakat előre vetítők kerültek enyhe többségbe. Budapesten 4-5, vidéken 2-3 százalékos áremelkedésre lehet számítani.

Az új építésű lakáspiacon a megkérdezettek 70 százaléka vár áremelkedést a következő egy évben, s csökkenésre lényegében senki sem számít, ezen a téren nincs nagy különbség az egyes régiók között. A válaszok alapján a közeljövőben 7-8 százalékos áremelkedést jeleznek előre.

A lakásbérleti piacon a fővárosban a díjak emelkedésére, a vidéki körzetekben ezek stagnálására számít a többség. A következő 12 hónapban lassú, 3-4 százalékos díjemelkedés valószínű.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,