Kezdőlap Hírek Hackertámadások bénítják a francia távoktatási rendszert
No menu items!

Hackertámadások bénítják a francia távoktatási rendszert

A szervert sorozatos támadások bénították Franciaországban

Újabb hackertámadások érték egymás után a harmadik nap a francia közoktatás távoktatási rendszerének (Cned) szerverét, amelyet a koronavírus-járvány bezárt iskolák tanulói és oktatói használnak – jelezte a francia oktatási tárca.

A tájékoztatás szerint a Cned valamennyi internetes oldalát érinti a támadás.
A párizsi ügyészség szerdán bejelentette, hogy vizsgálatot indít a Cned oldalainak sorozatos informatikai támadásai miatt, amely mögött a hatóság feltételezése szerint szándékos károkozási szándék áll.

Jean-Michel Blanquer

Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter már kedden úgy vélte, hogy “egy külföldről érkező nagyon erős informatikai támadásnak” van kitéve a távoktatási rendszer, de nem mondta el, hogy melyik országot gyanúsítja.

A tárca közölte, hogy az ügyészség mellett az informatikai rendszerek biztonságáért felelős országos ügynökség is vizsgálatot indított az ügyben.

A járványhelyzet miatt keddtől egy év után ismét az egész országban bezártak az iskolák, s a héten távoktatásban folytatódik az oktatás, majd két hét tavaszi szünet lesz. A kisiskolások április 26-án visszatérnek a tantermekbe, a középiskolások még egy hétig távoktatásban részesülnek, mielőtt májustól számukra is személyes jelenléttel folytatódik az oktatás.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...