Kezdőlap Agrár Haltenyésztés. Korszerűsítésre van szüksége a hazai ágazatnak
No menu items!

Haltenyésztés. Korszerűsítésre van szüksége a hazai ágazatnak

A haltenyésztés új kihívásaihoz az Európai Uniónak és Magyarországnak is alkalmazkodnia kell. A gazdasági haszon mellett jelentős ökológiai előnyökkel is járna a magyarországi haltenyésztés fejlesztése, amely az OTP Agrár szakértői szerint csak a legkorszerűbb technológiákkal, intenzív üzemi termeléssel és képzett szakemberekkel lehetséges.

Tájékoztatásuk szerint a hal egyre nagyobb szerepet játszik a világ lakosságának állatifehérje-ellátásában. Az OTP Agrár szakértői úgy vélik, hogy a fenntarthatatlan halászati tendenciák és a természetes halállomány csökkenésével felértékelődik az akvakultúra, a tengeri és édesvízi élőlények kontrollált körülmények közötti tenyésztésének szerepe. Meglátásuk szerint a mesterséges tengeri és édesvízi halszaporításban egy új innovációs hullám kezdődött, amit az ágazat magyar szereplőinek is érdemes volna “meglovagolniuk”.

A szakértők szerint a haltenyésztés fejlesztésének lehetősége elsősorban a humántőke javításában, a termeléshez szükséges erőforrások megújításában, a szerkezetátalakításban, az innovációban, valamint a minőségi termékgyártásban rejlik. Mindemellett az elemzők szorgalmazták, hogy a kormányzat teremtse meg a halastavak “ökológiai szolgáltatásainak” finanszírozási hátterét is.

Rámutattak, hogy elengedhetetlen a tógazdasági halhústermelés korszerűsítése, gazdasági lehetőség azonban elsősorban az intenzív üzemi haltermelésben várható. Ez utóbbi esetében csak a legkorszerűbb üzemet szabad megépíteni, mégpedig akkora méretben, hogy az európai piacokon is rendszeresen meg tudjon jelenni az árualap. Ehhez mintegy évi 2 ezer tonnányi árut kellene az adott társaságnak termelnie, ami hosszú távon biztosíthatná a versenyképességét. Gazdaságos lehet olyan kisebb haltermelő üzem is, amely csak a helyi piacot szolgálja ki.

Az uniós támogatási lehetőségek ellenére az ágazat szereplőinek nagy része a 2000-es években – bár relatíve jó jövedelempozícióban volt – “elkényelmesedett” és elhanyagolta a fejlesztéseket. Emiatt az alkalmazott termeléstechnológia sok esetben nem érte el az 1970-es évek szintjét sem, leépült az ágazati innováció – közölték.

Az OTP Agrár által üzemeltetett Szuperfarm hírportál szerint a magyar étkezési haltenyésztés az állattenyésztésben mintegy 1,5 százalékot tesz ki, értéke évente átlagosan 8-10 milliárd forint. Magyarországon a halastó művelési ágban 28 ezer hektár tóterület szerepel, ebből 25 ezer hektáron folyik haltenyésztés. Az ország tógazdasági haltenyésztésének 79 százalékát három régió, Észak-Alföld, Dél-Dunántúl, és Dél-Alföld adja – tette hozzá az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...