Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Hat évtizedes csúcson a brit államadósság-ráta
No menu items!

Hat évtizedes csúcson a brit államadósság-ráta

A legfrissebb adatok szerint jelentősen csökkent májusban a brit államháztartás nettó hiteligénye, jelezve, hogy a gazdaság kezd magához térni a koronavírus-járvány sokkjából, de a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósság-ráta így is csaknem hat évtizede nem mért csúcson, 100 százalék közelében jár.

A brit statisztikai hivatal (ONS) ismertetett összegzésében kimutatta, hogy május végén a nettó államadósság-állomány 2195,8 milliárd font (907 ezer milliárd forint) volt.
Ez 99,2 százalékos GDP-arányos nettó államadósság-rátának felel meg.

Az ONS visszatekintő adatsora szerint a brit közszféra nettó adósságrátája a hazai össztermék arányában mérve legutóbb 1962 márciusában volt ennél magasabb: akkor 99,5 százalékos nettó államadósság-rátát mértek.

A közfinanszírozási szektor nettó piaci hiteligénye – az állami bankrészesedések finanszírozási igénye nélkül számolva – májusban 24,3 milliárd font (több mint tízezer milliárd forint) volt.

A statisztikai hivatal kiemeli, hogy ez volt a második legnagyobb összegű májusi kormányzati hitelfelvétel 1993 óta, amikor megkezdődtek a közfinanszírozás havi nettó hiteligényéről szóló rendszeres adatközlések.

Az ONS hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy a múlt hónapban felvett állami hitelek összege 19,4 milliárd fonttal alacsonyabb volt, mint tavaly májusban, a koronavírus-járvány megfékezését célzó, 2020 márciusának végén elrendelt országos zárlat utáni második teljes hónapban.

Az ONS felülvizsgált számításai szerint a hazai össztermékhez mért államháztartási hiány az idén márciusban véget ért 2020-2021-es pénzügyi év egészében 14,3 százalék volt.

Ez is rekord a második világháború óta eltelt időszakban: ennél magasabb GDP-arányos közfinanszírozási hiányt legutóbb az 1945-1946-os pénzügyi évben mértek, amikor a hazai össztermék 15,2 százalékának felelt meg az államháztartási deficit.

A koronavírus-járvány tavaly tavaszi első hullámának megfékezését célzó, 2020 márciusának végén bevezetett első országos zárlat szabadesésszerű zuhanást okozott a brit gazdaságban: a tavalyi második negyedévben 19,5 százalékkal, 2020 egészében átlagosan 9,8 százalékkal esett reálértéken a brit hazai össztermék, amely így a 2013-ban elért szintre zuhant vissza.

A tavalyi második negyedévi és az egész éves GDP-zuhanás egyaránt példátlan mértékű volt a modern brit gazdaságtörténetben.

A londoni elemzői közösség azonban sokkal derűlátóbb előrejelzéseket állított össze az idei évre.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő, amely a minap stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló addigi negatívról Nagy-Britannia “AA mínusz” szintű államadós-osztályzatának kilátását, ehhez fűzött indoklásában kifejtette, hogy az év eleje óta beérkezett makrogazdasági, foglalkoztatási és államháztartási adatok tanúsága szerint a brit gazdaság és a közfinanszírozás a vártnál ellenállóbbnak bizonyult a koronavírus-válság okozta sokkhatásokkal szemben.

Mindezek alapján a Fitch az általa eddig valószínűsített 5 százalékról 6,6 százalékra javította a brit hazai össztermék reálértéken számolt idei növekedési ütemére szóló előrejelzését.

A cég közölte azt is, hogy várakozása szerint a GDP-arányos brit államadósság-ráta 110 százalékon tetőzik 2024 végén, 10 százalékponttal alacsonyabban a brit államadós-besorolás előző, januári felülvizsgálatának idején általa várt szintnél.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás