Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Hatékonyabb és magasabb színvonalú vízszolgáltatás érhető el
No menu items!

Hatékonyabb és magasabb színvonalú vízszolgáltatás érhető el

A vízművek integrációjával létrejött, ma már az ország felén szolgáltató állami vállalat hatékonyabb, kiszámíthatóbb és magasabb színvonalú szolgáltatást biztosít a fogyasztóknak – hangoztatta az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára szerdán Mohácson.

V. Németh Zsolt a térségben működő helyhatóságok és immár a Nemzeti Vízművek Zrt.-hez tartozó helyi szolgáltatók között létrejött önkormányzati konzultációs tanács alakuló ülésén kiemelte: a települések vezetői, illetve a társaságok jó döntést hoztak, amikor az integrációs lehetőséggel éltek.

Az új formában, amelyben állami vállalathoz tartozó szolgáltatók látják el a fogyasztókat, kiemelten fontos az ügyfelek elégedettsége, a folyamatos rekonstrukció, az ellátás- és üzembiztonság, az önkormányzatokkal való szoros kapcsolattartás, a cégeknél dolgozók megfelelő bérezése és az igazságos díjak biztosítása – sorolta.

Meggyőződése szerint az utóbbi mintegy húsz évben a magyar víziközmű rendszer hatalmas fejlesztésen ment keresztül azzal, hogy ezermilliárd forintos beruházásnak köszönhetően bőven nyolcvan százalék fölé emelkedett a csatornázottság, tíz év alatt megduplázódott a szennyvíztisztító üzemek száma, s szinte mindenütt az országban megfelelő, illetve kitűnő az ivóvíz minősége.

Ugyanakkor az energiaválság miatt az utóbbi években a szolgáltatók kétharmada veszteségessé vált, magyarázta, ezért a kormány lehetőséget biztosított az integrációra, az állami vállalathoz csatlakozásra.

Ma már több mint négymillió embernek, az ország mintegy felén szolgáltat a Nemzeti Vízművek Zrt. a tulajdonába került tizennyolc szolgáltatón keresztül.V. Németh Zsolt fontosnak tartotta, hogy az integrációval garantálható a takarékos vízfogyasztás, ennek érdekében igyekeznek a műszakilag és gazdaságilag, valamint a fenntarthatóság szempontjából legoptimálisabb vízbázisokat használni a szolgáltatók.

A januártól érvényben lévő, a nem lakossági fogyasztók esetében alkalmazott díjrendszer kapcsán kitért arra, hogy korábban ivóvíz esetében 49-, szennyvíz esetében 26-szoros különbségek is voltak a tarifák között, amit a társadalmi Igazságosság jegyében egységesítettek.

Egymilliárd forintos alapot hoztak létre annak meghatározására, hol, milyen beruházásra van sürgősen szükség a szolgáltatás színvonalának emeléséhez, a vízveszteség csökkentése érdekében – emelte ki.

Szeretnék kihasználni a nagy állami cég lehetőségeit a havaria-helyzetek kezelésekor is, ezért olyan raktárbázis hoznak létre, ahonnan a tizennyolc szolgáltató gyorsan és egyszerűen hozzá tud jutni a javításokhoz szükséges, akár nehezebben, hosszabb idő alatt elérhető alkatrészekhez is – például csőtörések elhárítása idején.

A térségben szerdán megalakuló önkormányzati konzultációs tanács kapcsán kiemelte: annak célja, hogy a helyhatóságok, a szolgáltatók és a tulajdonos intézményesített kapcsolatban lehessen egymással, s egy olyan fórumot biztosítson, amely rendszeresen ülésezve a fogyasztók igényeit tolmácsolja.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...