Kezdőlap Cégvilág Heineken: 540 milliós beruházás a soproni sörgyárban
No menu items!

Heineken: 540 milliós beruházás a soproni sörgyárban

Versenypiaci pozíciójának erősítése céljából 540 millió forintos beruházást valósít meg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a 125 éves soproni sörgyárban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sopronban.

Az okiratátadási ünnepségen a miniszter kiemelte, hogy a kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a holland társaság pedig vállalta, hogy megvéd 456 munkahelyet, emellett 85 százalékban hazai beszállítóktól vásárol alapanyagokat.

Hozzátette, hogy a magyar vállalkozások közül több a Heineken globális hálózatába is beszállít. A hazai mezőgazdaság és a gazdálkodók is profitálhatnak a beruházásból majd, mert az árpát, a bodzát és a meggyet is Magyarországról szerzi be a Heineken, emellett a magyarországi komlótermesztés is egy a Heinekennel közösen elindított program segítségével indulhat újra.

A fejlesztéssel növelik a sörgyártás és az élelmiszerbiztonság hatékonyságát és új termékeket is elő tudnak állítani – mondta.

MTI/Filep István

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a járvány kezdete óta eddig 1434 vállalat 1676 milliárd forintnyi beruházást indított el. Ebből Győrt-Moson-Sopron megyében 42 vállalat ruház be 32 milliárd forint értékben, 11 ezer munkahelyet megvédve a kormány 13 milliárd forintos támogatásával.

Kitért arra is, hogy a magyar és a holland gazdaság szoros együttműködést épített fel, hazánkban a tizedik legnagyobb beruházási közösséget a hollandok alkotják, és Hollandia Magyarország hetedik legfontosabb partnere. Tavaly meghaladta a kilencmilliárd eurót a két ország közötti kereskedelmi forgalom – mondta.

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a sörgyár Sopron egyik legnagyobb foglalkoztatója.

Hozzátette: a Heineken célja, hogy olyan sörgyártó legyen, amely a károsanyag-kibocsátását a lehető legalacsonyabb szintre viszi és ebben élen jár a soproni gyár.
Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a tavalyi év a koronavírus miatt bevezetett korlátozások miatt nehéz volt, a sörfogyasztás a vendéglátóhelyeken nullára csökkent.

A cég ugyanakkor úgy döntött, hogy nem bocsátja el egyetlen munkavállalóját sem – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a soproni gyár a Heineken világában a legmagasabb minőségű sört álltja elő, ezt a díjat tavaly kapták meg.

A nyilvános adatok szerint a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. árbevétele 2019-ben 63,9 milliárd forint volt, 4,7 milliárd forinttal több, mint az előző évben. Adózott eredménye 4,03 milliárd forintra nőtt, 1,4 milliárd forinttal többre a 2018. évinél.

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. a holland székhelyű Heineken csoport tagja, a soproni gyárban közel százféle terméket gyártanak. A cég legutóbb 2018 tavaszán jelentette be, hogy kétmilliárd forint saját forrásból harminc százalékkal bővíti a soproni gyár kapacitását.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...