Hirdetés
Kezdőlap Hírek Huawei: változatlan cél a világelső Samsung megelőzése
No menu items!

Huawei: változatlan cél a világelső Samsung megelőzése

Az amerikai szankciók miatt a tervezettnél kissé később lesz a Huawei a világ legnagyobb okostelefon gyártója a cégvezetés szerint. A kínai cég jelenleg a második a Samsung után az okostelefonok világpiacán.

“Ha nem jön közbe semmi váratlan esemény, az idei év végére már a világ legnagyobb okostelefon gyártója lettünk volna” – jelentette ki Shao Yang, a kínai konszern fogyasztói üzletágának stratégiai igazgatója a sanghaji Consumer Electronics Show kiállítás- és vásáron. “Ez most egy kicsit tovább fog tartani” – tette hozzá. Közölte: a Huawei jelenleg napi 500-600 ezer okostelefont értékesít.

Az amerikai adminisztráció az elmúlt hónapban léptetett életbe szankciókat a Huawei ellen mobil hálózati berendezései biztonsági kockázataira hivatkozva. A washingtoni kereskedelmi minisztérium ennek keretében amerikai vállalatoknak megtiltotta alkatrészek és szolgáltatások eladását a Huawei számára.

A Huawei tavaly előzte meg az Apple-t és foglalta el a második helyet a dél-koreai Samsung mögött az okostelefon eladásokban. A kínai cég az idén januárban jelentette be, hogy a negyedik negyedévre a világ legnagyobb okostelefon forgalmazójává válhat még az amerikai piac nélkül is.

Az idei első negyedévben már a hatodik egymást követő negyedévben csökkent a világpiaci okostelefon forgalom az amerikai IDC informatikai és távközlési piackutató vállalat kimutatása szerint. A piackutató szerint csak egyetlen dobogós gyártó, a Huawei tudta növelni eladásait, 50,3 százalékkal 59,1 millió készülékre. A kínai cég piaci részesedése eközben 11,8 százalékról 19 százalékra ugrott.

A Kínában piacvezető Huawei világszinten is átvenné a koreai Samsung helyét. azüzlet.hu
A Kínában piacvezető Huawei világszinten is átvenné a Samsung helyét az okostelefonok piacán

A piacvezető továbbra is a Samsung maradt az első negyedévben is. A dél-koreai vállalat ugyanakkor 8,1 százalékkal kevesebb, 71,9 millió készüléket adott el, a piaci részesedése 23,5 százalékról 23,1 százalékra mérséklődött.

A lista harmadik helyén az Apple állt az első negyedévben, amikor az eladott készülékeinek a száma 30,2 százalékkal, 36,4 millióra esett, piaci részesedése pedig 15,7 százalékról 11,7 százalékra csökkent.

A kínai belső okostelefon piacon a Huawei piacvezető. Az idei első negyedévben az öt legnagyobb szereplő közül csak a Huawei növelte eladásait, 41 százalékkal 29,9 millióra. Kínai piaci részesedése ezzel rekordra, 34 százalékra emelkedett a 2018 első negyedévi 23,4 százalékról.

A Huawei Technologies 2018-ban 721,2 milliárd jüan (105 milliárd dollár), az előző évinél 19,5 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 50,3 milliárd jüan nettó nyereséget ért el, ami 25 százalékos növekedés.

A legnagyobb növekedést tavaly a konszern forgalmának 48 százalékát adó fogyasztási üzletág érte el, 45,1 százalékosat (348,9 milliárd jüan).

A Huawei tavaly 206 millió okostelefont értékesített és 100 millió egyéb készüléket. Az okostelefonok eladása 35 százalékkal, a táblagépeké 14 százalékkal, a személyi számítógépeké 335 százalékkal, a viselhető készülékeké 120 százalékkal, a dolgok internetéhez (IoT) csatlakoztatott okos készülékek értékesítése pedig 39 százalékkal növekedett.

A Reuters hírügynökség által idézett elemzők szerint a Huawei okostelefon eladásai akár egy negyedével is csökkenhetnek az idén az amerikai szankciók miatt. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.