Kezdőlap Hírek Húsvét - Rohamot várnak az áruházláncok az utolsó héten
No menu items!

Húsvét – Rohamot várnak az áruházláncok az utolsó héten

A tavalyinál is erősebb húsvéti forgalomra számítanak az áruházláncok, a legnagyobb rohamot az ünnepet megelőző napokra várják. A vásárlók változatlanul sonkákból, tojásból, kalácsokból és édességekből vesznek jóval többet az átlagosnál, de a kereslet egyre inkább a minőségi termékek felé tolódik.

Vámos György

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a húsvéti forgalom átlagosan mintegy 5 százalékos növekedésére számít a tavalyihoz képest. Az MTI kérdésére elmondta: március-áprilisban a húsvéttól függetlenül is lendületet vesz a kiskereskedelem. A húsvét elsősorban az élelmiszerboltok forgalmában jelenik meg, az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások elérhetik idén a 60 milliárd forintot. A teljes kiskereskedelemre ugyanakkor a szezonális vásárlások is jelentős hatással vannak tavasszal – jelezte.

A megkérdezett áruházláncok mindegyike arra számít, hogy a nagypénteki munkaszüneti nap csak átrendeződéssel jár, az előző és utána jövő napra koncentrálódhat a kieső pénteki forgalom.

Az Auchan Magyarország közölte: a húsvéti időszakban 10 százalék feletti forgalomnövekedésre számítanak az előző év azonos időszakához képest, az előző hónaphoz képest pedig 30 százalékosra. A húsvéti bevásárlás már öt héttel az ünnep előtt elkezdődött, a roham az utolsó héten várható.

A korábbi évek tapasztalatai alapján húsvét előtt 30-40 százalékkal nő a tojás forgalma az Auchan áruházaiban, idén az ünnepet megelőző napokban csaknem 2 millió tojás értékesítésére számítanak. Sonkából az éves forgalom 20 százalékát kitevő mennyiséggel készülnek. Kalácsokból, ünnepi tortákból és aprósüteményekből 25 százalékkal többet adnak el ebben az időszakban. Idén csokitojásból több mint 1,1 millió, egyéb csokifigurából mintegy 800 ezer darab értékesítését várják.

A hagyományos hazai árérzékenység ellenére minden termékcsoportban nő az igény a minőségi termékek iránt – hangsúlyozta az Auchan.

Elmérgesedni látszik a helyzet a Sparnál. MTI Fotó: Máthé Zoltán. azüzlet.hu

A Spar Magyarország tájékoztatása szerint húsvét hetében akár 50 százalékkal is nagyobb lehet a forgalom egy átlagos héthez képest, az üzletekben a karácsonyihoz hasonló nagyságú a forgalom, és mintegy 30 százalékkal megnő a vásárlások átlagos értéke. A tartós élelmiszerek beszerzése két-három héttel az ünnep előtt elkezdődik, a friss áruk vásárlása az utolsó hétre koncentrálódik.

Az idén 200 tonnát meghaladó kötözött sonka értékesítését várják. A húsok és húskészítmények mellett a legnagyobb a kereslet a tojás iránt, kétszer annyi is fogyhat, mint más időszakokban. Az áruházlánc évek óta tapasztalja, hogy a vásárlók egyre inkább a könnyen és gyorsan elkészíthető süteményeket vagy a késztermékeket keresik.

Minden terméknél a magasabb minőség iránt nagyobb a kereslet, különösen a szezonális édességeknél. A csokinyuszik és tojások mellett az egész évben kapható édességek forgalma is több mint 20 százalékkal nő a húsvéti időszakban – közölte a Spar.

A CBA Kereskedelmi Kft. jelezte: a húsvét változatlanul a második legnagyobb forgalmú időszak az évben, az ünnepi hónap forgalma 20 százalékkal is meghaladhatja az átlagost. A legnagyobb vásárlói rohamot az ünnep előtti másfél hétben várják.

Minden termékből több fogy ilyenkor, de a legnagyobb mértékben a húsvéti szezontermékek – füstölt húsok, csokoládéfigurák, tojás, zöldség-gyümölcs, szeszes italok – forgalma bővül – írták.

A CBA szintén azt tapasztalja, hogy a vevők évről évre többet vásárolnak, és egyre inkább a magasabb minőségű termékeket keresik, nagyobb arányban fogynak a hagyományos érlelésű húsféleségek, illetve a csokoládéfigurák közül a magas kakaótartalmúak.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. arról számolt be, hogy a húsvéti időszak forgalma másfélszerese az átlagosnak. A legtöbb vásárlóra az utolsó héten számítanak, az ünnep közeledtével a friss áru is jobban fogy az átlagosnál. A füstölt termékek éves forgalmának körülbelül a felét teszi ki a húsvéti értékesítés, a pékáru éves volumenének 20-25 százalékát. A vállalat arra számít, hogy az ünnepi időszak alatt mintegy 4 millió darab figurás édességet, valamint 15-16 millió tojást vesznek a vásárlók a Tesco áruházaiban.

Az Aldi Magyarország várakozása szerint a vásárlók a nagypéntek előtti csütörtökre időzítik a legnagyobb bevásárlást. A vásárlások átlagos értéke akár 30-40 százalékkal is meghaladhatja a más időszakokban tapasztaltat.

Az ALDI arra számít, hogy kalácsokból több tíz tonna, tojásból több millió, sonkából csaknem 100 tonna fogy majd el a húsvéti időszakban. A vevői igények változásával kapcsolatban két tendenciáról számolt be a társaság, tapasztalataik szerint nő a kereslet a prémium minőségű termékek iránt, illetve egyre többen keresik és választják a magyar termékeket.

A Gallicoop Zrt. az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a vállalatnál mintegy 150 tonnás kiszállítás várható főtt-füstölt pulykatermékekből a tavalyi 100 tonnához képest, ami 50 százalékos forgalomnövekedés.

A társaság szerint egyik üzlethálózat sem szeretné kihagyni kínálatából a pulykasonkát a húsvéti időszakban, a kereslet a fogyasztók tudatosabb táplálkozás iránti érdeklődésével van összefüggésben.

A Gallicoop szintén kiemelte, hogy a vásárlási szokások a prémium, illetve a középkategória irányába tolódtak el, a korábbi olcsó, kevésbé minőségi termékek háttérbe szorulnak. A forgalom növekedésére számítanak a húsvéti időszakban a nyers pulykahús értékesítésében is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás