Kezdőlap Élelmiszeripar Húsvét - Több tonna élelmiszert vont ki a forgalomból a Nébih
No menu items!

Húsvét – Több tonna élelmiszert vont ki a forgalomból a Nébih

Kevesebb volt a súlyos jogsértés és csökkent a bírságok száma a Nébih szezonális élelmiszer-ellenőrzésén, továbbá javult az ellenőrzés alá vont termékek minősége is, 2,8 tonna élelmiszert azonban ki kellett vonni a fogalomból.

Az Agrárminisztérium közölte: 2019-ben március 25-től április 22-ig, húsvét hétfőig tart országosan a teljes élelmiszerlánc átfogó ellenőrzése, azt a tárca rendelte el, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinálásával a Nébih és a megyei kormányhivatalok szakemberei folytatják le.

Az országos akció félidejéig, április 7-ig 1913 ellenőrzést végeztek el a szakemberek, ennek során közel ötmillió forint bírságot szabtak ki a feltárt szabálytalanságok miatt. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva idén több kisebb szabálytalanságot (68 eset), viszont kevesebb súlyos jogsértést (55 eset) állapítottak meg és utóbbival összefüggésben a kiszabott bírság mértéke is csökkent. Az élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására 13 esetben volt szükség – közölte az AM az MTI-vel.

A tavalyihoz képest idén kevesebb higiéniai hiányosság fordult elő, több probléma volt a termékek nyomon követhetőségével, amelyet elsősorban a piaci, vásári értékesítés kapcsán tapasztaltak a szakemberek.

A tavalyihoz képest csökkent a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya is: a vizsgált 9994 hazai és külföldi élelmiszerből 173-at, az ellenőrzött tételek 1,7 százalékát kellett kivonni a forgalomból 2,8 tonna mennyiségben, ezek értéke több mint 1 millió forint. A forgalomból kivont tételek aránya a tavalyihoz képest csökkent: 2018-ban 2,3 százalék volt.

Idén kevesebb lejárt terméket találtak az ellenőrök a vizsgált élelmiszerek között, arányuk nem érte el a vizsgált tételek 1 százalékát. A pácolt, füstölt nyers vagy főtt húskészítmények (amelybe beletartozik a sonka) között a forgalomból kivont tételek aránya az összes vizsgált tétel 0,3 százaléka volt (tavaly 1,5 százalék, 2017-ben 1,7 százalék), amire leginkább a fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idő lejárta miatt volt szükség. A számok javulást mutatnak.

Zsigó Róbert államtitkár a szezonális ellenőrzés kapcsán kiemelte: az idei akció egyik legkedvezőbb tapasztalata és az élelmiszerlánc egy évtizede tartó, tudatos ellenőrzésének hozadéka, hogy általánosságban javult a vizsgálat alá vont termékek minősége. Mindez annak a célnak a megvalósulása felé mutat, miszerint a kormány az ünnepek idején is garantálni szeretné, hogy kiváló minőségű, biztonságos, egészséges és mindenekelőtt hazai élelmiszerek kerüljenek a magyar családok asztalára – tette hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.

Ingatlan.com: több tízezer ingatlannal bővülhet az Otthon Start programba bevonható lakások kínálata

A Lechner Tudásközpont friss adatai szerint Magyarországon több mint 150 ezer külterületi lakóingatlan található, amiből 29 ezer zártkerti besorolású.

Tévhitek tartják vissza a vállalkozásokat a rendszerszintű AI-alkalmazástól

A mai modern AI-rendszerek már képesek a felhasználói szándékot és érzelmeket is felismerni, így a használat teljesen átalakult: nem kódokat, hanem emberi kérdéseket kell megfogalmazni.

Óriási vízmennyiség tűnik el az elavult megoldások miatt

A magyarországi ivóvízhálózatok műszaki állapota tehát komoly kihívás elé állítja az ágazatot.
Hirdetés

Hírek

NKFH: több mint 15 millió forint kártalanítás járt a légiutasoknak

Az eljárások eredményeként 38 750 euró, azaz hozzávetőlegesen 15,5 millió forint kártalanítást ítéltek meg az utasoknak.

Nincs megállás: egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök

A folyamatos csökkenést viszont most már elsősorban az okozza, hogy az alacsonyabb hitelösszeg-sávoknál is egyre lejjebb nyomják a kamatokat a pénzintézetek.

Magyarország étele® 2026 program – A jövő mesterei és a népmesék ízei egy színpadon

Az Étrend – Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, a Szolnoki Szakképzési Centrummal, a Debreceni Egyetemmel és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával közösen hirdeti meg a 2026-os Magyarország étele szakácsversenyt, a Szakma Ifjú Mestere tanulóversenyt, valamint az „Egyszer volt, hol nem volt…” rajzpályázatot.

Így vált az amerikai gazdaság a mesterséges intelligencia rabjává

Fotó:Freepik A mesterséges intelligencia (MI) beruházások oly mértékben hajtják az...

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.