Kezdőlap Hírek Így él a világ, túl április idusán
No menu items!

Így él a világ, túl április idusán

A korona-vírus az egész világon jelen van, ahogy a korlátozások is. Mégis nagyok a különbségek. A legnagyobb példányszámú német hetilap, a Spiegel feltérképezte, merre, hogy élik, élték meg a rendkívüli heteket. Körkép négy kontinensről, túl április idusán.

Szöul, Dél-Korea

Dél-Koreában az iskolaév általában márciusban kezdődik, de ebben az évben a hatóságoknak háromszor kellett elhalasztaniuk a kezdeteket az ismételt késedelmek miatt, amelyeket attól tartottak, hogy az iskolák COVID-19 gócokká válhatnak. Szöul Kép: AsiaNews / Agencies)

Az oktatására rendkívüli hangsúlyt fektetnek a koreaiak. Már az oviban angolt és a matekot tanítanak. Legnagyobb aggodalmukat a hetek óta bezárva oktatái intézmények jelentik. Pedig van online oktatás.

A tanítás a megszokott órarend szerint folyik, videókonferencia formájában. Természetesen házi feladat és számonkérés is van. Részben a ’Google Classrooms App’-en keresztül, részben papírformában. Utóbbit a szülők hozzák el hetente egyszer az iskolából. Egyidejűleg leadják az a hetit, amit a jövő héten kijavítva, osztályozva kapnak vissza.

Peking, Kína

Peking. Újra az utcán (Klikk a képekre nagyításért)

A válság nehezén már túl vannak a kínai fővárosban. Hatása azonban szembetűnő. Nem kötelező, mégis mindenki maszkot hord. Nincs belőle hiány. Effektivitásban a világ előtt járó kínaiak néhány nap alatt felfuttatták a gyártását. Napi 116 millió készül, tízszer annyi, mint a járvány kirobbanásakor.

Ázsiában a maszk hozzátartozik az utcai viselethez. Pekingben általában a szmog, Tokióban a pollenek miatt, Hong Kongban pedig megszokásból hordják. Van csíkos, pettyes, kockás, a szivárvány minden árnyalatában, de akár Disney-figurákkal tarkítva is. Ázsiában az emberek tudják, hogy az egyszerű textil maszk a hordóját nem védi. Tőle védi meg a többieket. Ennek ellenére felveszik, hisz, ha mindenki hordja, mindenki védve van.

Sanghaj

A Shen Xiaoping, egy önkéntes segítséget nyújt az utasok egészségügyi nyilvántartásának vezetésében Kelet-Kínában Fotó: Wang Xiang / Xinhua

Kínában minden külföldiről érkezőre 14 napos házikarantén vár. A Spiegel tudósítója is ezzel kezdte tartózkodását a 25 milliós városban. A hatóságok okostelefonján keresztül ellenőrizték, valóban otthon marad-e. Reggelente pedig egy app segítségével kellett jelentenie a testhőmérsékletét.

Két hét után egy étterembe vezetett az első útja. Törzshelye sokat változott december óta, amikor még a járvány kirobbanása és elutazása előtt ott járt: Egy pincér az ajtóban megméri minden érkező lázát. Ez után mindenkinek meg kell adnia a telefonszámát és alá kell írni egy nyilatkozatot, mi szerint nincsenek tünetei. A riporter a toll után nyúl. „Előbb kézfertőtlenítés! – mondja erélyesen a pincér és az asztalra állított flakonra mutat. Pár nap elteltével már tudja, hogy az éttermi óvintézkedés nem egyedi eset. Ez lett a normalitás Sanghajban.

Bangalore, India

Az igazolás: “Büszkén védem Bangalorét”

14 napot töltött házikaranténban a Spiegel indiai tudósítója is. Ellenőrzés az indiai high-tech ipar központjának számító 10 milliós város is volt: Két rendőr minden nap, előre be nem jelentett időpontban csöngetett nála. Ha nem volt láza, kapott a kézfejére egy ’Proud to protect Bengaluru’ – feliratú pecsétet (Büszkén védem Bangalorét).

Már elhagyhatja a lakását, de sok mindent nem tud csinálni. Az üzletek zárva, a tömegközlekedés áll, a nap 24 órájában nyüzsgő utcák, ahol az indiaiak életük nagy részét élik, kihaltak. Önkéntes kijárási tilalom van. Csak ’fontos okból’, leginkább bevásárlás végett tanácsolt elhagyni a lakást.

Tel Aviv, Izrael

A tengerpart

A Zsidó Államban is szigorú korlátozásokat vezetett be. Senki sem hagyhatja el otthona 100 méteres körzetét! Néhány kivétel van: élelmiszer vásárlás, orvos vagy beteg hozzátartozó felkeresése, nemzetbiztonsági szempontból létfontossági munkahelyre járás.

A Spiegel újságírója a lakásától 80 méterre, Ali élelmiszerüzletében, a környék hírközpontjában méri fel a közhangulatot. A korona az egyetlen téma. Az izraeli sajtó nem tükrözi ezt. Továbbra is Netanjahu hónapok óta húzódó kormányalakítási szappanoperája a vezető hír.

New York, USA

Világváros és a ’korona világközpontja’. Közel 150 ezer beteget regisztráltak. „Asztronómikus szám” – mondja New York állam kormányzója, Andrew Cuomo a napi krízis-sajtótájékoztatói egyikén. „Ez a vírus akár egy cunami. Pillanatok kérdése és maga alá gyűr minket.” Egy manhattani kongresszusi központot 1000 ágyas szükségkórházzá alakítottak ki – jelenti be. Csepp a tengerben. Sok ezer ágy hiányzik. A kormányzó maszkokat tartalmazó dobozok sokasága előtt tájékoztatja az újságírókat. Csak díszlet. A valóságban nincs elég belőlük, ahogy más orvosi felszerelésekből sem. „A 12 órás műszakom alatt 14 fertőzöttet hoztak be. Van vagy 600 korona betegünk. Pontos számot nem tudok, akkor a káosz. 100 lélegeztetőképen. Néhány napja két betegnek kell osztoznia egyen” – számol be a drámai helyzetről a ’Presbyterian Lower-Manhattan Hospital’ nővére a Spiegel riporterének.

A drámai helyzetnek megfelelően New York Cityben szigorú kijárási tilalom van. Néptelenek az utcák, néhány szupermarket és gyógyszertár kivételével minden zárva. Még azok közül is sok lehúzta a rolót, akik nyitva tarthatnának. A kirakatok jó részét bedeszkázták a tulajdonosok. A Spiegel tudósítóját egy hurrikánra készülő városokra emlékezteti a látvány. De New Yorkban nem a természettől, a fosztogatóktól félnek a kereskedők. Már az újságíró baráti körét is elérte a kór. Egy ötvenes barátja halt bele néhány napja a korona fertőzés szövődményeibe.



 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.