Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Így érdemes befektetni
No menu items!

Így érdemes befektetni

Amikor befektetésen gondolkodunk, akkor nem kizárólag vagyonunk gyarapítására, hanem pénzünk megőrzésére is figyelmet kell fordítanunk. A szerteágazó lehetőségek labirintusában könnyű eltévedni – szakértőink tanácsai viszont megmutatják a kivezető utat.

Akármekkora vagyonnal is rendelkezünk, az mindannyiunkban közös, hogy a lehető legjobb pénzügyi befektetési lehetőségeket szeretnénk felkutatni. Amennyiben nem kizárólag a nyereségre hajtunk, hanem pénzünk megóvását is fontosnak tarjuk, akkor számunkra a legideálisabb befektetés mindenképpen olyan, ami minden körülmények között jól teljesít, és a lehető legkisebb kockázattal jár. Igaz, ilyen esetben nem számolhatunk kimagasló hozamokkal, de a befektetett pénzünket biztonságban tudhatjuk.

A legnépszerűbb értékpapírok

A kezdő befektetők jellemzően azzal kezdik, hogy megnézik, hogyan csinálják mások, mit választanak a legtöbben. Ebben segíthetnek a Magyar Nemzeti Bank adatai. Egy korábbi jelentésük szerint 2021. januárjában 116 milliárd forinttal nőtt a háztartások értékpapír-állománya, és főként az alacsony kockázatú befektetések tartották meg népszerűségüket a koronavírus-járvány okozta egészségügyi veszélyhelyzet idején. 

Az idei év első hónapjában például több mint 9200 milliárd forintnyi állampapír volt a háztartások tulajdonában, ami az egy évvel korábbi adathoz képest majdnem ezer milliárddal több. A részvénybefektetéseket ezzel szemben szerényebb, egy év alatt 150 milliárdos bővülés jellemezte. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most, amikor a gazdasági-egészségügyi válság csitulni látszik, ne nyúlhatnánk részvényekhez. Az választás azonban nem könnyű, ugyanis még akkor is annyi lehetőségünk van, mint égen a csillag, ha a feltörekvő, szép jövő előtt álló startupokra és a biztos lábakon álló, jól teljesítő vállalatokra szűkítjük le a kört. Ilyenkor érdemes a nálunk jóval tapasztaltabbak véleményére és megérzéseire, előrejelzéseire hallgatni.

A Wall Street legsikeresebb elemzői közül néhányan például tavaly augusztusban elárulták, milyen részvényeket tartanak igazán esélyesnek arra, hogy nagyot menjenek az elkövetkezendő időszakban. Tippjeik között szerepelt autóipari kiskereskedő, orvosi eszközgyártó, hardver- és szoftvergyártó, webtárhely szolgáltató, és génterápiákat kifejlesztő cég is. Minden idők legjobban teljesítő részvényei között pedig – nem meglepő módon – olyan nagy nevek is szerepelnek, mint a Coca-Cola vagy az Amazon, az elmúlt 20 évben pedig egyebek mellett az Apple és a Microsoft is nagyot futott.

Képek: pixabay

Biztonságunk záloga: a diverzifikáció

Bizakodó előrejelzések ide, múltbéli eredmények elemzései oda: el kell fogadnunk a tényt, hogy a jövőt senki sem látja előre. Éppen ezért azt sem lehet 100 százalékos biztossággal megmondani, hogy a következő 1-5-10 évben melyik értékpapír lesz kifejezett jó vagy rossz választás. Emiatt aztán nagyon fontos, hogy ne egyetlen papírban gondolkodjunk – főleg akkor, ha a nagy áringadozások produkálására hajlamos részvénypiacról választanánk első körben.

Fontos leszögezni, hogy csak részvényekre épített befektetés kizárólag hosszú távra ajánlható jó szívvel a kevés – vagy nulla – tőzsdei tapasztalattal rendelkező ügyfeleknek, 10 éves távlatban ugyanis jelentősen kiegyenlítődhet még egy igazán erőteljes hullámzás hatása is. A legjobb választás mégis az, ha egy diverzifikált portfólió összeállítása mellett kötelezzük el magunkat.

A diverzifikáció egy hatékony és sok befektető által használt kockázatenyhítési módszer. A cél az, hogy ne egyetlen eszközben álljon a pénzünk – mondjuk a 3 millió forintunk -, hanem több kisebb – például 500 ezer forintos – részletre osztva szétszórjuk a befektetendő vagyont a különböző piacokon. Persze nem kötelező ugyanakkora részesedést adnunk minden eszköznek – ez nem is jellemző taktika. Gyakori viszont a részvény-túlsúlyos, potenciálisan nagy hozamokkal kecsegtető, ám kockázatos összeállítás, de választhatunk visszafogottabb, de biztonságosabb csomagot is, amelyben a kötvények és az állampapírok dominálnak.

Egy 20-30 alpontból álló értékpapír-portfólió már jól diverzifikáltnak mondható, de a profi ligában akár 3-400 szeletre osztott befektetést is láthatunk. Ray Dalio, a neves milliárdos befektető például arra esküszik, hogy a feltörekvő piacot kell az elsődleges befektetési területnek tekinteni, aztán jöhetnek a stabil, régóta sikeresen működő hazai cégek, majd a kötvények. Véleménye szerint nagy hiba, ha a leginkább inflációálló arany kimarad a portfólióból – legalább 5-10 százalékos részarányt javasol -, de a nemzetközi részvények is helyet kapnak a szakértő befektetési csomagjában.

A portfólióban minden eszközcsoportnak megvan a saját szerepe. A részvények akkor teljesítenek igazán jól, ha alacsony infláció mellett nagy a növekedés. Kevésbé sikeres év esetén a kötvényekre, nagy infláció esetén pedig az árupiacra bízhatjuk befektetésünk biztonságban tartását. Az alacsony infláció emellett az állampapíroknak is kedvez. A vállalati részvényeinkbe pedig ajánlott különböző ágazatokban tevékenykedő cégeket beválogatni, így ugyanis akkor sem kell aggódnunk, ha például az általunk kiválasztott 5 szektorból az egyik épp ideiglenes mélyrepülést produkál – a többi iparág attól még stabilan hozhatja az elvárható hozamokat.

A legjobb iránytű

A fentiekből látható, hogy rengeteg választási lehetőségünk van, és az az egy magabiztosan kijelenthető, hogy nincs olyan megoldás, ami az összes befektetőnek ugyanannyira ideális lenne. Figyelembe kell venni ugyanis a rövid, a közép és a hosszú távú pénzügyi céljainkat, az anyagi lehetőségeinket, valamint a kockázatvállalási hajlandóságunkat.  Ezt azonban egyedül, kellő tapasztalat és tudás nélkül nagyon nehéz átlátni – de szerencsére nem is kell feltétlenül egyedül kitalálnunk a portfóliók erdejéből. Kérjük bátran egy független befektetési tanácsadó segítségét, aki jó iránytűként elvezet minket a számunkra legjobb megoldáshoz, és támogatást nyújt terveink megvalósításához.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...