Kezdőlap Gazdaság Inflációs nyomás - újabb kamatemelés jöhet
No menu items!

Inflációs nyomás – újabb kamatemelés jöhet

Lassult a hazai fogyasztói árak növekedése júliusban, de az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban, ezért augusztusban újabb kamatemelés jöhet – kommentálták elemzők a friss inflációs adatokat.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt átlagosan 0,5 százalékkal nőttek.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank szenior elemzője közölte: a júliusi inflációs lassulás elsősorban bázishatások következménye, havi alapon továbbra is jelentős általános áremelkedést mért a KSH; a szakértő szerint továbbra is érdemi inflációs nyomás érzékelhető a magyar gazdaságban.

Annak ellenére, hogy a július enyhülést hozott az inflációs mutatóban, az továbbra is jelentősen felülmúlja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) júniusban publikált előrejelzési sávjának 4,3 százalékos tetejét is. Így várhatóan az inflációs adat nem hoz érdemi változást a monetáris politika irányultságában – fogalmazott Virovácz Péter.

Hozzátette: ennek fényében az augusztusi kamatdöntő ülésen újabb 30 bázispontos kamatemelésre van kilátás, amivel mind az alapkamat, mind pedig az egyhetes betéti kamat mértéke 1,5 százalékra emelkedne.

Az ING továbbra is fenntartja az év egészére vonatkozó 4,5 százalékos inflációs prognózisát. Ez azt jelenti, hogy a következő hónapokban enyhülhet az infláció, ám a bázishatások miatt az év vége felé ismét érdemben 5 százalék felett alakulhat az áremelkedés éves üteme – fejtette ki az elemző.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője szerint az infláció júliusban a várakozásoknak megfelelően lassult az előző hónapokhoz képest, bár így is a célsáv fölött maradt, az inflációs nyomás tehát továbbra is jelen van a gazdaságban, bár a korábbinál mérsékeltebben.

A szakértő a következő kamatdöntés szempontjából kiemelkedőnek nevezte a kedden publikált adatokat. Úgy véli, az infláció lassulása lehetővé teszi az MNB számára, hogy augusztusban kivárjon és még ne emelje tovább a kamatot. Hozzátette ugyanakkor, hogy ebben a helyzetben a kamatemelés erős üzenet lenne a piac számára, így mégsem zárható ki teljesen.

Várható, hogy a jegybank még a kamatdöntés előtt kommunikációs eszközökkel befolyásolja majd a piaci várakozásokat, amely kihatással lesz a forint árfolyamának alakulására – fejtette ki Regős Gábor.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője úgy látja, hogy az infláció enyhülése ellenére szükséges volt a kamatemelési ciklus elindítása, ráadásul még számos felfelé mutató kockázatot jelentenek a nyersanyagárak másodkörös hatásai, az újranyitás miatt “felrobbanó” kereslet, amit a kínálat lassabban tud követni, valamint a munkaerőhiány miatt várhatóan érdemben megugró bérek.

A szakértő kiemelte, hogy az inflációban hangsúlyosan jelen vannak egyszeri tényezők is, mint a dohánytermékek jövedéki adóemelése, ami önmagában 1,2 százalékponttal növeli az inflációt, az év végétől jövő áprilisig pedig két lépésben ugyanennyivel vissza fogja húzni a drágulást, ezért a jövő év közepére már visszatérhet az infláció a 3 százalékos cél közelébe.

Ugyanígy egyszeri tétel az üzemanyagárak tavaly április-májusi extrém alacsony bázisa; mivel tavaly a nyári hónapokban az üzemanyagárak már feljebb kerültek, kevésbé fogják felfelé húzni az inflációt, majd az év végén visszaeső bázisárak miatt az infláció újra meghaladhatja az 5 százalékot – mutatott rá.

Suppan Gergely szerint a következő hónapokban 5 százalék közelében maradhat az infláció. Az elemző idén 4,6 százalékos éves inflációra számít a tavalyi 3,3 százalékos után, míg jövőre a számos bázishatás miatt szerinte 3,2 százalékra mérséklődhet.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a jegybank által figyelt inflációs adatok lassulást mutattak, de így is többéves csúcsuk közelében vannak; a szakértő szerint ezek alapján még nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy enyhült volna az inflációs nyomás a gazdaságban.

Augusztusban a júliusihoz hasonló szinten lehet az infláció, esetleg kis lassulás is elképzelhető, majd szeptemberben újból gyorsulásra lehet számítani és novemberben akár 5 százalék fölé kerülhet az áremelkedés üteme. A jelenlegi kilátások szerint azonban úgy látszik, hogy átmeneti a megugrás, jövőre az éves átlagos infláció már 3,5 százalék körüli szintre süllyedhet az erre az évre várható 4,5 százalékról – fejtette ki.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás