Hirdetés
Kezdőlap Hírek Ingatlan. Sokan olcsóbban adják, mint kellene
No menu items!

Ingatlan. Sokan olcsóbban adják, mint kellene

A tulajdonosok nagy része ár alatt adja el az ingatlanát a Házbank.hu elemzése szerint, a számítások alapján átlagosan 2,5 százalékkal kapnak kevesebbet, ami a 2017-ben közvetítők által eladott 55-60 ezer ingatlannal és 13,6 millió forintos átlagárral számolva mintegy 17,5 milliárd forint.

A cég közleménye idézi Kövesdi Marcellt, a Házbank.hu tulajdonos-ügyvezetőjét, aki szerint különösen sokat veszíthetnek azok az eladók, akik több közvetítővel is szerződnek és általános megbízást kötnek. A tapasztalatok szerint garantálja az eladó veszteségét, ha ezek közül egy-kettő nagyon kapacitálja a tulajdonost, hogy adja el az ingatlanát, mert “jobb árat úgysem kap érte” – mondta.

Az elmaradt bevétel pedig torzítóan hat a piacra is. A szakember a megoldást abban látja, ha az eladó csak egy ingatlanközvetítőt bíz meg, mert ő abban lesz érdekelt, hogy minél jobb árat érjen el. Hozzátette, Magyarországon 2017-ben 150 ezer ingatlant értékesítettek, amelynek a 35-40 százalékát közvetítőkön keresztül adták el.

A Házbank.hu tulajdonos-ügyvezetője szerint alapvető probléma, hogy a független ingatlanirodák egy része csak a jutalék megszerzését tartja szem előtt eladáskor, és ezért nem a legjobb, a legtöbb pénzt adó vevőt kutatják fel a piacon. Példaként említette, ha az eladó nincs tisztában a piaccal, és egy 19 millió forint reálértékű ingatlant a közvetítő csak 17 millióra értékel, máris 2 milliós vesztesége lesz az eladónak és még a jutalékot is ki kell fizetnie. Fontos, hogy olyan szakemberrel szerződjön az ügyfél, aki megfelelő adatokra épített elemzés alapján határozza meg az árat – mondta.

Kifejtette: a hosszú távú, jó megoldás az lenne, ha a nagy ingatlan-hálózatok és ingatlanirodák közösen kidolgoznának egy szerződéses és informatikai keretrendszert, amit alkalmaznának, és ezzel garantálnák, hogy a piacon reális áron keljenek el az ingatlanok.

A virtuális ingatlanirodaként működő Házbank.hu 2010 márciusa óta szolgálja ki az ingatlanközvetítő irodákat ügyviteli rendszerrel, 250 iroda és közel 70.000 ingatlan adatállománya alapján. A cég egyik legfontosabb szolgáltatása az ingatlanközvetítő irodák hirdetéseinek szinkronizálása, az irodák közötti együttműködés segítése.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás