Hirdetés
Kezdőlap Hírek Innovációs Nagydíj - Nyolc pályázó vehetett át elismerést
No menu items!

Innovációs Nagydíj – Nyolc pályázó vehetett át elismerést

A múlt évben elért kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítmény elismeréseként átadták a pályázaton elnyerhető 2018. évi Innovációs Nagydíj elismeréseket a Parlamentben.

A díjátadón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ünnepi beszédében kiemelte: fontos feladat megtalálni és beindítani a fenntartható fejlődés motorját jelentő kutatás-fejlesztési, innovációs tevékenységet.

Hozzátette, a magyar kormány számos lépést tett, és tesz annak érdekében, hogy a globális kihívásokhoz alkalmazkodó, az ország versenyképességét növelő innovációs ökoszisztémát hozzon létre.

Palkovics László hangsúlyozta, meg kell találni azokat a területeket, ahol kiemelkedő eredményeket lehet elérni; az innováció, és annak alkalmazása a jövőt jelenti.

A miniszter szólt arról is, hogy meg kell erősíteni a hazai kis- és középvállalkozásokat, növelni kell a termelékenységüket, be kell lépniük a digitalizáció korszakába, önálló, új termékekkel, szolgáltatásokkal kell megjelenniük a belföldi és a nemzetközi piacokon egyaránt.

El kell érni, hogy javuljon a magyar tulajdonú kkv-k alacsony innovációs teljesítménye, továbbá a gyakorlatban hasznosuljanak az állami kutatóhelyek, felsőoktatási intézmények kutatási eredményei, és erősödjön az együttműködés a kutatás-fejlesztés, innováció szereplői között – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke köszöntőjében kiemelte,  az innovációs díjasok példája mutatja, hogy lehet Magyarországon versenyképes, gazdasági hasznot hozó tevékenységet folytatni.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy kormányzati struktúrában az innováció kiemelt helyen szerepel, és globális szinten a tudásra alapuló, nagy hozzáadott értékű termékkel, szolgáltatással lehet versenyben maradni.

A Magyar Innovációs Alapítvány 1993-ban hirdette meg először az Innovációs Nagydíj Pályázatot. Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

A 2018. évi Innovációs Nagydíjat az Omixon Biocomputing Kft. kapta az újgenerációs transzplantációs genetikai teszt fejlesztéséért, globális piaci bevezetéséért.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018. évi Ipari Innovációs Díját a FUX  Zrt. kapta az extrém üzemi körülményekre tervezett nagyfeszültségű távvezeték fejlesztéséért és gyártásáért.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018. évi  Informatikai Innovációs Díját a Sanatmetal Kft.-nak adták a WIWE szívdiagnosztikai eszközért.

Az Agrárminisztérium 2018. évi  Agrár Innovációs Díjában az MTA Agrártudományi Kutatóközpont részesült az új típusú bőtermő martonvásári búzafajtákkal megvalósított innovációért.

Az Agrárminisztérium 2018. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjában a Norma Instruments Zrt. részesült az Icon hematológiai termékcsaládért.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2018. évi Innovációs Díját kapta a Teqball Kft. a Teqball Smart kis helyigényű multifunkciós sporteszközért.

Először adták át a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal “Alapkutatástól a Piacig˝ Innovációs Díjat, amelyet a Mirrotron Kft. kapott a neutronspektroszkópia kifejlesztéséért, alkalmazásáért a tudományban és az iparban.

A Magyar Innovációs Szövetség 2018. évi Startup Innovációs Díját kapta a Webshippy kiszervezett logisztika szolgáltatásért, amelyet az online kereskedelemben használnak.

A díjakon kívüli a bíráló bizottság további négy innovációnak kiemelt elismerést adott.

A díjazottakat köszöntötte Bogsch Erik, a 2017. évi Innovációs Nagydíj elismerést elnyerő Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke, hangsúlyozta, a kutatás-fejlesztésre fordított forrás az ország és a vállalat számára egyaránt megtérül.

A díjat 1992-ben alapító Magyar Innovációs Szövetség közölte, a 2018. évi pályázatra 43 pályamű érkezett, ezekből a zsűri 40-et minősített megvalósult, sikeres és eredményes innovációnak. A pályázati adatok szerint a 40 megvalósult innovációs teljesítmény révén a vállalkozások több mint 15 milliárd forint többleteredményt értek el, az árcsökkentő hatás, a környezeti terhelés csökkentése nyomán további több 10 milliárd forint társadalmi haszon keletkezett.

A Magyar Innovációs Alapítvány 1993-ban hirdette meg először az Innovációs Nagydíj Pályázatot az 1992. évi teljesítmény elismerésére, a 2017-ig kiírt huszonhat pályázati felhívásra 1186 pályamű érkezett, ebből 1028-at megvalósult sikeres innovációnak ítélte a zsűri, közülük 202 kapott innovációs díjat – összegezte az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.