Kezdőlap Hírek Integrált mobilalkalmazás a Budapesten közlekedőknek
No menu items!

Integrált mobilalkalmazás a Budapesten közlekedőknek

Új mobilalkalmazást fejlesztett a városi közlekedés megkönnyítésére egy nemzetközi kutatásfejlesztési projekt részeként a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ Zrt.) leányvállalatának vezetésével – közölte a NÚSZ Zrt. 

A 2017 júniusában kezdődött Mobility as a Service for EU (MaaS4EU) projektben 17 szervezet vesz részt. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató leánycége, a Toll Service Zrt. 2018. december 1-jén csatlakozott. A egységes európai közlekedési piac megteremtését támogató program költségvetése több mint 1,2 milliárd forint.

A részt vevő közlekedési szolgáltatók, hatóságok, oktatási szervezetek, informatikai cégek és kutatócsoportok alkotta konzorciumok azt vizsgálják, hogyan lehet hatékonyabban felhasználni a közösségi közlekedést, illetve az erre szánt forrásokat, csökkenteni a környezeti terhelést, ösztönözni a környezetkímélő közlekedési eszközök terjedését.

Az ingyenesen letölthető MaaS4EU alkalmazás az útvonaltervezésen túl mobilitási csomagokat kínál, így nem kell egyszerre több közlekedési applikációt használni.

A projekt tavasszal lép új szakaszba. Az addig összegyűlt adatokat feldolgozzák, valamint értékelik a felhasználók tapasztalatait és szokásait – írja az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás