Kezdőlap Tőzsde Iránykereséssel nyithat a budapesti tőzsde
No menu items!

Iránykereséssel nyithat a budapesti tőzsde

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 612,3 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 64 988,33 ponton zárt.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a BUX csütörtökön egy fontos támaszt tört le 65 ezer pontnál és a hétfői kereskedésben is erre a szintre érdemes figyelni.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama a 16 770 forintos támasz közelében zárt, ellenállás 17 ezer forintnál található. A nemzeti ünnep előtti kereskedési napon az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,77 százalékkal 16 785 forintra csökkent, forgalmuk 16,8 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyamában a 30 napos mozgóátlag jelent támaszt 2920 forintnál, ellenállás 2960 forintnál húzódik. Az olajpapír csütörtökön 10 forinttal, 0,34 százalékkal 2928 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

A Richter árfolyamában csütörtökön két fontos támasz – a 9580 forint után a 9420 forintos szint – esett el, a következő támasz 9150 forintnál látható – közölte. A gyógyszerrészvény árfolyama 285 forinttal, 2,97 százalékkal 9315 forintra gyengült csütörtökön, a részvények forgalma 6,1 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom árfolyama a 891 és 900 forint közötti sávban mozoghat hétfőn az elemző szerint. A távközlési papír jegyzése csütörtökön 6 forinttal, 0,67 százalékkal 893 forintra esett, forgalma 1,0 milliárd forint volt.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.