Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Ismét óriási rekord a magyar exportteljesítmény
No menu items!

Ismét óriási rekord a magyar exportteljesítmény

Szijjártó Péter. Kép forrása: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Antalyában jelentette be, hogy ismét óriási rekordot döntött tavaly a magyar exportteljesítmény, miközben a külkereskedelmi mérleg is nagy nyereséggel zárt, így sikerült ledolgozni az energiaárak égbe szökése miatti 2022-es veszteséget – jelentette be

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira hivatkozva, hogy noha a tavalyi meglehetősen nehéz év volt a világgazdaságban az ukrajnai háború, s az arra válaszul elrendelt szankciók által okozott áremelkedések miatt, a magyar gazdaságnak sikerült újabb hatalmas csúcsokat beállítania.

Kiemelte, hogy 2023-ban megdőlt a kiviteli rekord, hazánk még soha nem exportált annyit, mint tavaly, amikor ennek volumene 149,2 milliárd eurót tett ki, ez 4,7 százalék bővülést jelent az egy évvel korábbi számokhoz képest.

“Tehát 149,2 milliárd euró a valaha mért legnagyobb magyar exportteljesítmény” – mondta.

“… a külkereskedelmi mérlegünk fantasztikus, 3480 milliárd forintos plusszal zárt. Ami azt jelenti, hogy ennyivel volt több az exportunk, mint az importunk, ennyivel volt több a kivitel, mint a behozatal, vagyis gyakorlatilag 3480 milliárd forintnyi nyereséget realizált a magyar gazdaság a külkereskedelmében” – közölte Szijjártó Péter.

“Ilyen sem volt még korábban soha. Azért is nagyon fontos ez az adat, mert ezzel gyakorlatilag egyetlen esztendő leforgása alatt ledolgoztuk a veszteséget, amit 2022-ben a külkereskedelmünkben az okozott, hogy az energiaárak az egekbe emelkedtek” – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.