Kezdőlap Turizmus Itt a NAV tájékoztatója: erre figyeljen, ha külföldi utazásra indul
No menu items!

Itt a NAV tájékoztatója: erre figyeljen, ha külföldi utazásra indul

Illusztráció: Bigstock

Külföldi utazás esetén be kell tartani a jövedéki termékekre, kisállatokra és a készpénzre vonatkozó speciális szabályokat is – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Mint írták, a szabályok közötti eligazodáshoz figyelembe kell venni az úti célt, ugyanis az Európai Unió (EU) határain belüli, illetve azon kívüli utazásokra más-más szabályok vonatkoznak.

Ha valaki az Európai Unió tagállamai között utazik, akkor alapesetben a saját célra vagy ajándékba vásárolt termékek ki- és behozatalára nincsenek korlátozások, vannak azonban olyan áruk – veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok, gyógyszerek, vadászfegyverek, alkohol és dohánytermékek, illetve a háziállat utaztatása -, amik korlátozáshoz, engedélyhez kötöttek.

A NAV azt javasolta, hogy érdemes igazolást kérniük orvosuktól a folyamatos gyógyszeres kezelésben részesülőknek, mert csak a háziorvosuk által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik magukkal tagállami utazásaikra.

Az EU-n belül házikedvenc kizárólag olyan állatútlevéllel (pet passport) kísérheti gazdáját külföldre, amit a gazda lakóhelye szerint illetékes állatorvos állított ki – írták.

Speciális szabályok vonatkoznak többek között a veszélyeztetett, vadon élő állat- és növényfajokra, azok élő és élettelen egyedeire, valamint a belőlük készült termékekre, ideértve a vadásztrófeát és a preparátumot is. Ezek behozatala és kivitele mind az unióban, mind harmadik országban alapvetően tilos, vagy engedélyhez kötött.

Egyes ajándéktárgyként megvásárolható elefántcsont-, teknőspáncél- vagy egzotikus bőrtermékek engedély nélküli behozataláért természetvédelmi bírság, és akár hároméves szabadságvesztés is kiszabható – tették hozzá.

Az EU-n belül a jövedéki termékek – például alkohol, cigaretta, üzemanyag – nem kereskedelmi célú szállításához magánszemélynek nem szükséges engedély, de mennyiségi korlátozás vonatkozhat ezekre.

A nem kereskedelmi mennyiség megítélésénél határértéknek számít - de nem feltétlenül döntő szempont - például 800 szál cigaretta, 200 szál szivar, 110 liter sör vagy például 90 liter bor, pezsgő.

Behozható és kivihető a magángépjárművek és motorkerékpárok gyári üzemanyagtartályaiban lévő üzemanyagon felül kannában, járművenként legfeljebb 10 liter üzemanyag.

A behozatali szabályok szempontjából az sem mindegy, hogy az unión kívülről mivel utazunk Magyarországra: 17 éves kor felett légi úton például 200 szál, egyéb úton 40 szál cigaretta, 16 liter sör, 4 liter bor hozható be vám- és adómentesen.

Alkohol- és dohánytermék kivételével különféle áruk légi úton 430 euró, közúti és vasúti forgalomban 300 euró értékben hozhatók be vám- és adómentesen. 15 év alatti utasoknál – az utazás módjától függetlenül – 150 euró az értékhatár – fűzték hozzá.

Ha úti célunk az EU-n kívülre esik, akkor a kivitelnél a célország jogszabályait is be kell tartani. Ezekről a szabályokról a magyarországi diplomáciai képviseletek adnak felvilágosítást.

A készpénzre is figyelni kell: minden olyan, az Európai Unió külső határait átlépő utas, akinél 10 000 euró vagy ennél több készpénz – akár különböző pénznemekben – vagy ennek megfelelő összértékű, készpénz-helyettesítő eszköz van, köteles azt írásban bejelenteni annál a vámhatóságnál, ahol az unió területére be- vagy onnan kilép.

Az értékpapír, kötvény, részvény, utazási csekk mellett a legalább 90 százalékos aranytartalmú aranyérmék és a legalább 99,5 százalékos aranytartalmú aranyrudak, aranyrögök, aranyszemcsék is beleszámítanak az értékbe.

Általános forgalmi adó alól mentes a külföldi utas által vásárolt termék, ha azt személyi vagy útipoggyászának részeként az Európai Unió területéről kiviszi – áll a NAV közleményében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás