Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Jók a kisadók, de vannak veszélyek is
No menu items!

Jók a kisadók, de vannak veszélyek is

Változatlanul növekszik a kisadók (KATA, KIVA) népszerűsége, különösen a mérnökök, programozók, fodrászok, ügyvédek választják a kedvező adózási formák valamelyikét. Ugyanakkor kevesen szembesülnek azokkal a kockázatokkal, amelyeket ezek az adózási formák rejtenek. Pedig mindez súlyos adóforintokban és büntetésekben mérhető veszélyeket hordoz, akár a kisadózó, akár pedig a neki jövedelmet juttató vállalkozás számára – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Egyre többen KATÁ-znak ma Magyarországon, a NAV napokban megjelent évkönyve alapján 2017-ben csaknem 240 ezren éltek ezzel az adózási formával. Nem is csoda, hiszen a KATA választására jogosult adózó 50.000 Ft-os havi adófizetéssel szinte valamennyi adókötelezettségét letudhatja. A kis- és középvállalkozások körében szintén szárnyal a KIVA népszerűsége: már több mint 15 ezren adóznak a KIVA hatálya alatt – főként olyanok, akik sokakat foglalkoztatnak, és emiatt bérköltségük magas. Mindezek fényében nem is csoda, hogy a kisadókból származó adóbevételek is jelentősen nőttek 2017-ben: KATÁ-ból kb. 100 milliárd Ft, KIVÁ-ból pedig 20 milliárd Ft bevétele származott az államkasszának, ami a tavalyi évhez képest kb. 45%-os növekedés.

Láthatóan tehát a kisadókkal mind az adózók, mind pedig az adóhatóság jól járnak. Nem árt azonban az óvatosság azoknál, akik ezen adózási formák valamelyikét választják.

Amikor a KATA munkaviszonnyá válik

A KATA szabályozás csapdát rejt magában. Amennyiben ugyanis a kisadózó évi nettó egymillió Ft-nál nagyobb bevételt realizál ugyanazon személytől, úgy a törvény azt feltételezi, hogy a kisadózó és megrendelője/foglalkoztatója között munkaviszony áll fenn. Ez a feltételezés ugyan megdönthető, ehhez azonban a kisadózónak kell bizonyítania, hogy a KATA-törvényben listázott körülmények közül legalább kettő megvalósul. Ezen körülmények jelentős része pedig – így például az, hogy a megrendelő utasíthatta-e a kisadózót vagy sem, a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozhatta-e meg, a kisadózó tevékenységéhez szükséges eszközöket és anyagokat a kisadózó biztosította-e, stb. – sokszor nehezen megfogható vagy nehezen bizonyítható.

Amennyiben e körülmények (vagy azokból legalább kettő) meglétét a kisadózó nem tudja bizonyítani, úgy a megrendelőtől kapott jövedelme munkaviszonyból származó jövedelemként adóztatandó. Ez pedig nem csak a kisadózóra, hanem a foglalkoztatóra is komoly kihatással jár: a foglalkoztatónál ugyanis szociális hozzájárulási adó- és szakképzési hozzájárulás-hiány állapítható meg, az erre kivetett adóbírsággal, késedelemi pótlékkal (és esetleg mulasztási bírsággal) együtt. Ebből következően a foglalkoztatónak elemi érdeke figyelemmel követni azt, hogy egymillió Ft-ot meghaladó éves kifizetés esetén a törvényben foglalt körülmények (vagy azok közül legalább kettő) megvalósulnak-e a kisadózónál, és nem kezelheti úgy a kérdést, mintha ez pusztán a kisadózó kockázata lenne.

KIVA – reszkess a rokonoktól!

A KIVA választásának lehetősége bevételi és létszámkorláthoz van kötve. Konkrétan, a KIVA szerinti adózást csak olyan cég választhatja, amelynek bevétele az 500 millió Ft-ot, alkalmazottainak száma pedig az 50 főt nem haladja meg. A törvény egy ártatlanul elejtett megjegyzése szerint azonban ezeket az értékeket kapcsolt vállalkozások esetében össze kell számítani.

Értelemszerűen kapcsolt vállalkozásnak minősül a KIVA-alany leányvállalata. Kapcsolt vállalkozás jön létre akkor is, ha a KIVA-alany tulajdonosa másik vállalkozást alapít. Ezek az esetek viszonylag könnyen átláthatók és kontrollálhatók. Nem árt azonban észben tartani, hogy két vállalkozás akkor is kapcsoltnak minősül, ha tulajdonosaik egymás közeli hozzátartozói. Hiába teljesíti ezért egy magánszemély tulajdonában levő cég vagy cégcsoport a KIVA választásának a feltételeit, ha az adott személy édesapja, fia, vagy esetleg testvére is cégtulajdonos. Ilyenkor ugyanis e cégek forgalmát vagy alkalmazotti létszámát össze kell adni, és könnyen kialakulhat olyan helyzet, hogy azok együttesen már meghaladják a KIVA-választási határértékeket. Különös problémát jelent ez a szabály azon családoknál, amelyek tagjai nem tudnak egymás üzleti ügyeiről, vagy ahol a családtagok közötti összetartás egyébként is lazább.

Kisadózó: nagy óvatosság

Könnyűnek, illetve adminisztráció- és bonyodalommentesnek tűnhet a kisadók választása – és ez így is van az adó összegének kalkulálása, vagy az adófizetés adminisztrálása tekintetében. Annál nagyobb figyelmet igényel azonban annak a folyamatos szem előtt tartása, hogy a kisadózó megfeleljen ezen adózási formák választási feltételeinek. Nem árt ezért akár a KATÁ-s megbízottunkkal való kávézáskor, akár KIVÁ-s családtagjainkkal való vasárnapi ebédkor ennek a megbeszélésére is energiát fordítani.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás