Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Jóval több hitelt vettünk fel júliusban
No menu items!

Jóval több hitelt vettünk fel júliusban

Minden jelentősebb lakossági hitelkonstrukciónál emelkedett az új szerződések összege júliusban az előző hónaphoz képest – derült ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.

Az új lakáscélú és fogyasztásihitel-szerződések összege elérte a 180,5 milliárd forintot, ami 15,1 százalékkal magasabb az egy hónappal korábbinál.

Az új lakáshitelek összege 67,6-ről 79,6 milliárd forintra, a személyi kölcsönöké 23,9-ről 27,9 milliárdra, a babaváró hiteleké pedig 49,1-ről 55,3 milliárd forintra nőtt egy hónap alatt.

Az év első hét hónapjában 1227 milliárd forintnyi új lakás- és fogyasztásihitel-szerződés született, 11,2 százalékkal több, mint 2019 azonos időszakában. Lakáshitelekre 524,2 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek, ami majdnem 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A fogyasztási hiteleknél viszont 23,5 százalékkal, 703 milliárd forintra ugrott éves összevetésben a szerződéses összeg, amiben meghatározó szerepe volt a 2019 júliusa óta elérhető babaváró kölcsönnek, amelyre több mint 370 milliárd forint összegben született szerződés.

A háztartások július végi hitelállománya 7671,5 milliárd forint volt, 17,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A lakáshitelek állománya 8,4 százalékkal, 3821,9 milliárd forintra emelkedett egy év alatt. A babaváró hitelek állománya július végére 824 milliárd forintot ért el, ezzel a részesedése csaknem 11 százalékos a lakossági hitelportfólióban – összegezte a Világgazdaság.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviselete hazánkban

A képviselet összegyűjti az EIT Közösség Magyarországon, az EU tagállamaiban és a Horizont Európa társult országaiban elérhető szolgáltatásairól és lehetőségeiről szóló információkat.

Megszűnik a Pénzügyminisztérium, feladatait a nemzetgazdasági tárca veszi át

A Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31-én megszűnik.

Megújul a MÁV vállalat vezetése

Az új, integrált személyszállító közszolgáltató vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója Kormányos László lesz.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein