Kezdőlap Hírek Júniusi viharok. Az ötmilliárdot is elérheti a kár
No menu items!

Júniusi viharok. Az ötmilliárdot is elérheti a kár

Az elmúlt évek legpusztítóbb viharperiódusa volt a júniusi: a biztosítók által kifizetett összegek és a kártartalékok elérhetik az ötmilliárd forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A biztosítókhoz a hét végéig több mint 34 ezer lakossági bejelentés érkezett, amelyek alapján hárommilliárd forintot megközelítő kárráfordítással lehet számolni. Ebben az összegzésben még nincsenek benne a hétvégén főként Miskolc és Eger környékén pusztító felhőszakadás következményei.

A múlt hétvégi vihar Nyíregyházát is elárasztotta vízzel. Fotó: MTI/Balázs Attila

Az addigi bejelentések túlnyomó része Budapestről, illetve Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács, Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett.

A Mabisz összesítése szerint a vállalati, ipari, állami, önkormányzati vagyont érintő, több mint háromezer bejelentés nyomán kifizetendő összegek további több mint kétmilliárd forintot tesznek ki.

A május-augusztus közötti viharszezonban, amelynek adatait 2010 óta rendszeresen összegzik, a társaságok mintegy 3,2 milliárd forintot fordítottak a lakásbiztosítással rendelkező ingatlantulajdonosok kártalanítására. A tavaly május-augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forint kifizetéssel zárult közel százezer, egyéni és társasházak részéről érkezett bejelentés nyomán, ebből másfél milliárd jutott júniusra, amely tehát nagy súllyal szerepelt az elmúlt évek statisztikáiban – írja a Mabisz.

Az idén már februárban elindult a viharszezon, az év második hónapjában a lakásbiztosításokra kifizetett összegek jóval meghaladták a kétmilliárd forintot, amit közel három milliárdra növeltek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk – közölte a Mabisz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.