Kezdőlap Fogyasztóvédelem Kalandparkot nem, csak pályákat zárt le a fogyasztóvédelem
No menu items!

Kalandparkot nem, csak pályákat zárt le a fogyasztóvédelem

Illusztráció: MTI/Mohai Balázs

Biztonságosabbak a kalandparkok: a fogyasztóvédelmi hatóság a kalandpályák mindössze hat százalékának használatát tiltotta meg, de a hiányosságok pótlása után ezek is újra megnyithatnak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt a szezonindítás a szokásosnál későbbre tolódott, a kalandparkok még csak részlegesen üzemelnek, a korábbi években ellenőrzöttek mintegy hatoda ki sem nyitott. A kormányhivatalok így a tavalyi 84 kalandpark helyett idén országosan 73 helyszínen vizsgálódtak. Az ellenőrzött pályák száma azonban ennek ellenére is nőtt a múlt esztendei 310-ről 345-re.

A fogyasztóvédelmi hatóság a tárca kezdeményezésére a korlátozások enyhítését követően, még a nyári vakáció előtt kezdte meg a kalandparkok ellenőrzését. A vizsgálat a kalandpályák – a kötélpályák és kötélcsúszdák, függőhidak, mászófalak – üzemeltetési körülményeire, a biztonságosságot igazoló dokumentációkra irányult.

Keszthelyi Nikoletta

A kalandparkokban kialakított pályák műszaki állapotának rendszeres vizsgálatát erre kijelölt tanúsító szervezetek végzik. A fogyasztóvédelmi szakemberek az e szervezetek által kiállított megfelelőségi tanúsítványokat és a látogatók számára is információt nyújtó adattáblákon feltüntetendő jelöléseket ellenőrizték. A vizsgálat kiterjedt az üzemeltetési napló jogszerű vezetésére és a kezelő személyzet szükséges képesítési igazolásainak meglétére is.

A fogyasztóvédelmi hatóságnak idén nem kellett bezárnia egyetlen kalandparkot sem.

“A kalandpályák 16 százaléka nem felelt meg teljes körűen az előírásoknak, ez a tavalyi 30 százalékhoz képest jelentős javulás. A szakemberek öt megyében (Győr-Moson-Sopron, Pest, Vas, Veszprém és Zala) összesen kilenc kalandparkban, 56 kalandpálya esetében tártak fel mulasztásokat. Ezek közül is csak három helyszínen kellett 22 kalandpálya használatát ideiglenesen megtiltani, amelyek ismét használhatók lesznek, amint az üzemeltetők pótolják a hiányosságokat” – Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

A rendszeres fogyasztóvédelmi ellenőrzések hozzájárulnak ahhoz, hogy a kalandparkok üzemeltetői tisztában legyenek a biztonságos működtetéshez szükséges követelményekkel. A korábban már vizsgált létesítményekben jellemzően sokkal nagyobb körültekintéssel járnak el a pályák szezon eleji beindítása során – állapította meg az ITM.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás