Kezdőlap Pénzvilág Kamatcsökkentést kér az amerikai elnök a FED-től
No menu items!

Kamatcsökkentést kér az amerikai elnök a FED-től

Egy teljes százalékpontos kamatcsökkentésre ösztökélte az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszert (Federal Reserve/Fed) Donald Trump amerikai elnök, aki szerint a Fed monetáris politikája “gúzsba köti” a nemzetgazdaságot.

Trump elnök pénteken a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy egy erős dollár kárt okoz az amerikai gyáriparnak, és a Federal Reserve-nek csökkentenie kell a kamatot. Az egy százalékpont említésén kívül arról nem beszélt, hogy mit vár el a Fedtől, miként hajtson végre egy ilyen drasztikus csökkentést.

Trump elnök két napja azt fejtegette, hogy nagyobb mértékben és gyorsabban kell kamatot csökkenteni az ország versenyképességének növelése végett. A Twitteren szerdán közzétett üzenetében úgy fogalmazott, a Federal Reserve “túl büszke elismerni, hogy hibázott” a monetáris politikai túl gyors és túl erős mértékű szigorításával.

A Fed nyíltpiaci bizottsága július végi ülésén több mint 11 éve először lefelé vitte az alapkamatot, a várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal 2,00-2,25 százalékra csökkentette az irányadó dollárkamatsávot.

A piacok jelenleg arra számítanak, hogy a nyíltpiaci bizottság három fordulóban 0,75 százalékponttal viszi lejjebb a szövetségi pénz kamatlábát januárra.

Egy egyszeri 1 százalékpontos kamatvágás drámai lépés lenne, olyan, amelyet súlyos gazdasági sokk esetén szoktak bevetni, és éppen ellentettje a 25 bázispontos kamatemeléseknek, amelyek a Fed korábban, az elmúlt néhány évben alkalmazott az irányadó kamatláb finomhangolásában.

A Fed 2015 decemberében fogott hozzá az irányadó kamat emeléséhez, és idén júliusig kilenc alkalommal hajtott végre 25 bázispontos emelést, ebből tavaly négyet.

A szigorító ciklus beindítása előtt a Fed hét éven keresztül tartotta zéró közeli szinten az irányadó kamatot a gazdasági növekedés ösztönzése és az inflációs nyomás gerjesztése végett.

Jerome Powell. Fotó: Fed. azüzlet.hu
Jerome Powell. Fotó: Fed

Jerome Powell Fed-elnök július végén még úgy fogalmazott, hogy “egy ciklus közepén történő kiigazításnak” tekintendőek a monetáris politikát lazító döntések, jelezve, hogy nem egy agresszív lazítási ciklus kezdetét jelenti a több mint 11 éve először végrehajtott kamatvágás. Ugyanakkor azt is közölte, ha az amerikai gazdaság növekedését fenyegető kockázatok valóssá válnak, akkor a Fed kész minden eszközzel beavatkozni.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A gazdáknak járó támogatás nélkül nincs élelmezésbiztonság

Az Európai Unió élelmezésbiztonságának fenntartása érdekében kulcsfontosságú a gazdáknak járó támogatások megőrzése

Harminc országba szállítja majd Győrből az új snackjét az Intersnack Magyarország  

A vállalat jelenleg 552 magyar beszállítóval illetve partnerrel áll szerződésben. A termékeihez évente közel 15,000 tonna búzát vásárol a régió hatvan magyar gazdájától.

Minden rekordot megdöntöttek a magyar utazók, egymillió fölött az utasbiztosítások

A milliós álomhatárt először átlépő szerződésszám sokkal jobban nőtt, mint a külföldi utazásoké, ami azt mutatja, hogy egyre több turistának fontos a biztonság, ezért nem sajnálnak néhány ezer forint plusz kiadást.

Gazdasági évnyitó – Adóegyszerűsítés, adócsökkentés és bürokráciacsökkentés jön a vállalkozóknak

Adóegyszerűsítésre, adócsökkentésre és bürokráciacsökkentésre tett ígéretet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának (MKIK) Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.