Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Kamatdöntés - Ellenszavazat nélkül döntöttek
No menu items!

Kamatdöntés – Ellenszavazat nélkül döntöttek

 Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusi ülésén az alapkamat 25 bázispontos csökkentéséről a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

A július 23-i ülésen a tanács az alapkamatot  6,75 százalékra csökkentette, ennek megfelelően a kamatfolyosó alsó széle, az egynapos (O/N) betéti kamat 5,75 százalékra, míg felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,75 százalékra mérséklődött.

A jegyzőkönyv szerint a globális és hazai dezinflációt övező kockázatok, a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága, illetve a globálisan meghatározó jegybankok várható kamatpolitikája előretekintve is óvatos és türelmes monetáris politikát indokolnak.

A júliusi kamatdöntés alkalmával a monetáris tanács két döntési opciót tárgyalt: a 25 bázispontos kamatcsökkentés, illetve a változatlan kamatkondíciók lehetőségét. A csökkentést a döntéshozók véleménye szerint az országkockázati megítélés javulása, a Fed részéről az év végéig várt kamatcsökkentés mértékének növekedése, valamint az elemzői várakozásoknál kedvezőbb hazai inflációs adat indokolta.

A monetáris tanács helyzetértékelése alapján az inflációs kilátások továbbra is összhangban állnak a júniusi Inflációs jelentés előrejelzésével.

A magyar gazdaságban beinduló növekedés, a historikusan magas devizatartalék, a folyó fizetési mérleg tartós aktívuma, a kormányzati hiánycsökkentő intézkedések és a körültekintő monetáris politika az országkockázati megítélés javulásának irányába hatnak. Ugyanakkor a változékony pénzügyi piaci környezet, a jelentős geopolitikai feszültségek és az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is óvatos, türelmes megközelítést tesznek szükségessé.

A tanács értékelése alapján az európai konjunktúra továbbra is visszafogott, és a bizalmi indikátorok is kedvezőtlen képet mutatnak. Több tanácstag kiemelte, hogy az orosz-ukrán háború, az általánosan feszült geopolitikai helyzet és az európai ipar negatív kilátásai jelentős kockázatot jelentenek a magyar exportpiacok keresletének alakulására. Egyes döntéshozók jelezték, hogy a szolgáltató szektor magas inflációja általános jelenség, ami lassítja a globális dezinflációt.

Egyetértettek abban, hogy az év hátralévő részében a hazai konjunktúrában kulcselem lesz a háztartások élénkülő fogyasztása. A külső egyensúly szempontjából több tanácstag kedvező fejleményként értékelte a folyó fizetési mérleg jelentős január-májusi aktívumát. Emellett több döntéshozó úgy értékelte, hogy a költségvetési hiánycélok elérését támogató hiánycsökkentő intézkedések az országkockázati megítélés javulásának irányába hatnak.

A tanácson belül egyetértés volt arról, hogy a szigorú monetáris politika legfontosabb sarokpontjai nem változtak. Ennek megfelelően a tanácstagok a következő időszakban is kiemelt figyelemmel követnek minden olyan tényezőt, ami a hazai inflációs kilátásokra hatással van, az ország kockázati megítélését, a régión belüli relatív pozícióját, valamint a nemzetközi kockázati és monetáris politikai környezet alakulását. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.