Kezdőlap Agrár Kampányol az agrártárca - a sertéshús fogyasztását népszerűsítik
No menu items!

Kampányol az agrártárca – a sertéshús fogyasztását népszerűsítik

Elindult a tavaszi sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampány, amelyet az agrártárca a sertéshús marketingjére szánt 440 millió forintos keretből támogat – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt

Az államtitkár emlékeztetett: a tavaly áprilisban megjelent afrikai sertéspestis korlátozta a magyar sertéshús exportját a harmadik piacokra, az így keletkezett túlkínálat miatt is fontos a belföldi fogyasztás ösztönzése.

A sertéshús fogyasztása a 2010-es évi 15,7 kilogrammhoz képest 2017-ben 17 kilogramm volt, 7,7 százalékkal nőtt.

A sertéságazat a magyar mezőgazdasági kibocsátás értékének 8 százalékát tette ki tavaly, a sertésállomány közel 2,9 millió, az anyakocák száma 178 ezer volt – tette hozzá.

Feldman Zsolt kiemelte, hogy az utóbbi években a fogyasztói kampányok, és a fokozatosan bevezetett áfacsökkentés hatására a fogyasztási kedv is növekedett. A sertéshúsnak kiemelkedő helye van az egészséges táplálkozásban és étrendben, ezért fontos, hogy a magyarok tudatában legyenek annak, hogy a Magyarországon előállított minőségi sertéshúsok hasznos és változatos szerepet töltenek be a magyar családok étrendjében.

A kampánnyal az ellenőrzött és jó minőségű, biztonságos hazai sertéstermékek fogyasztására kívánják felhívni a figyelmet. Emellett fontos szempont a sertéságazat munkahelymegtartó erejének elősegítése is, tette hozzá az államtitkár.

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető-helyettese ismertette, hogy az április 30-ig tartó kampány az Agrárminisztérium, az AMC és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) szervezésében valósul meg, hangsúlyozva a tudatos vásárlás, a sertéshús-fogyasztás fontosságát.

Az AMC a promóciós időszakban összesen 75 alkalommal, 25 élelmiszerüzletben tart kóstoltatásokat Budapesten és további 14 településen országszerte, valamint országos médiakampánnyal is készül. Szakmai konferenciát rendeznek, valamint televíziós és rádiókampánnyal, véleményvezérek bevonásával és szakácsversennyel tervezik a sertéshús és -készítmények fogyasztásának ösztönzését.

Menczel Lászlóné, a VHT szakmai titkára szerint az ágazat szereplői mindent elkövetnek azért, hogy a hazai fogyasztók igényeit kielégítsék.

A sertéságazat éles versenyben áll a külföldi beszállítókkal, és árcsökkenéssel is szembe kell nézniük a termelőknek, hiszen az afrikai sertéspestis hatásai az árakban is megnyilvánulnak. Az önköltség emelkedik részben a takarmányárak, részben a munkabérek növekedése miatt – tette hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.