Kezdőlap Hírek Kanada. Az októberi választások meghekkelésétől tartanak
No menu items!

Kanada. Az októberi választások meghekkelésétől tartanak

Kanada számít arra, hogy külföldi szereplők megpróbálnak majd beavatkozni az októberi általános választásokba – jelentette ki a franciaországi Dinard-ban Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter.

A kanadai diplomácia vezetője úgy fogalmazott, hogy nagyon aggódik a külföldi beavatkozás lehetősége miatt.

“Úgy ítéljük meg, hogy nagy a valószínűsége a külföldi beavatkozásnak, és azt gondoljuk, hogy már eddig is voltak kísérletek demokráciánk megzavarására” – hangoztatta Freeland, aki szerint ezeknek a kísérleteknek nem az a céljuk, hogy egy bizonyos eredményt elérjenek, hanem, hogy polarizálják a nyugati társadalmakat.

Justin Trudeau kanadai kormányfő nem sokkal később világossá tette, hogy kormánya “hihetetlen éberséggel” figyeli a potenciális fenyegetéseket.

“Teljesen világos, hogy az Oroszországhoz hasonló országok állnak a megosztó célú kampányok mögött, amelyek miatt a belpolitika megosztottabbá és haragosabbá vált, mint korábban” – hangsúlyozta a liberális kanadai miniszterelnök.

Az MTI jelentése szerint a dinard-i G7 külügyminiszteri tanácskozáson szintén részt vevő Jeremy Hunt brit külügyminiszter annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a liberális demokráciáknak meg kell akadályozniuk, hogy Oroszország és mások beavatkozzanak.

Az amerikai hírszerzés és más országok is többször azzal vádolták meg Oroszországot, hogy beavatkozik a demokratikus folyamatokba, hogy zűrzavart és feszültséget szítson Nyugaton. Moszkva eddig ezt mindannyiszor visszautasította.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...