Kezdőlap Autó Kecskeméti Mercedes. SUV lesz az első tisztán elektromos modell
No menu items!

Kecskeméti Mercedes. SUV lesz az első tisztán elektromos modell

A tervek szerint így néz majd ki a jövőre érkező EQB. Kép forrása: Autoweek

Újabb 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz. A fejlesztés keretében a vállalat – Magyarországon elsőként – tisztán elektromos meghajtású autók gyártásába kezd – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az 50 milliárd forint értékű beruházáshoz a magyar kormány 15 milliárd forint támogatást biztosít, a beruházással több mint 4400 munkahely jövője válik “betonbiztossá” – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter

Hangsúlyozta: a világ egyik legnagyobb és legmodernebb autóipari vállalata döntött úgy, hogy óriási jelentőségű high-tech beruházást hoz Magyarországra, most, amikor a világ autóipara “nem éppen az új beruházásokról szól“. A vállalat ehhez szükséges karosszériaüzemet épít, és megkezdi a kecskeméti gyár technológiai felkészítését a tisztán elektromos autók szériagyártására – ismertette.

A miniszter a beruházást mérföldkőnek nevezte a Mercedes kecskeméti gyára, valamint a magyar gazdaság és autóipar szempontjából egyaránt.

Az ország autóipara Európa és a világ autóiparának zászlóshajója is, a klasszikus autóipari időszakot tekintve most nagy lépést téve afelé, hogy az elektromos autók gyártásában is hasonló pozíciót töltsön be a jövőben – mondta.

Hozzátette: akármilyen irányba megy a világ autóipara, akármilyen ütemben, a kecskeméti gyár és gyártás sorsa biztosított. Mindez tovább erősíti a magyar-német gazdasági együttműködést, a németek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, az összes külföldi beruházás egyötöde Németországból érkezett – sorolta.

Fontosnak nevezte, hogy a Magyarországon működő német cégek 60 százaléka szerint javulni fog jövőre az üzleti helyzete, ami a járványhelyzetben biztató várakozás.

Kitért arra, hogy a világjárvány második hullámában a kormány olyan döntéseket hozott, amelyek megvédik az emberek egészségét és fenntartják a gazdaság működését. A magyar kormány világjárványra adott gazdasági válasza arról szól, hogy megvédje a munkahelyeket. A munkanélküliséggel szembeni harcban azokat a vállalatokat nevezte a kormány szövetségesének, amelyek a nehéz időszakban sem leépítenek, hanem megvédik a munkahelyeket és újakat hoznak létre, beruháznak, fejlesztenek.

Letakart modell a kecskeméti Mercedes-gyárban. Kép forrása: Szijjártó Péter/Facebook

Kiemelte: a magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy miközben az egész világon gyárakat zárnak be, tömeges elbocsátásokat jelentenek be, addig Magyarországon újabb és újabb beruházásokat jelenthetnek be az ország valamennyi pontjáról. Ezek a beruházások világosan bizonyítják: az ország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik. Az új korszak brutális versennyel indul, a gazdasági kapacitások újraelosztásáért.

A bezárt gyárak nem nyitnak újra automatikusan, a cégek a hatékonysági nyomás alá kerülve azt keresik, hogy hol tudnak az eddiginél jobban, hatékonyabban, gyorsabban termelni. “Ma Magyarország ebben a versenyben aratott egy óriási győzelmet” – húzta alá.

Szijjártó Péter köszönetet mondott a kormány nevében a Mercedes többezer kecskeméti és Kecskemét környéki dolgozójának, akik a gyár odaköltözése óta fantasztikus teljesítményt nyújtottak, és az újabb beruházást lehetővé tették.

Christian Wolff

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: Kecskeméten fogják gyártani az EQB, azaz a tisztán elektromos meghajtású autót, amelynek 2021 utolsó negyedévétől kezdődhet a sorozatgyártása. Az új modell világpremierje jövő tavasszal lesz. Az idén márciusban bejelentett új présüzem pedig 2022-ben megkezdi működését a közlése szerint.

A kecskeméti gyár 4400 dolgozójának kiemelkedő teljesítménye miatt esett a konszern választása ismét a kecskeméti gyárra, amelynek ezzel a vállalaton belül még fontosabb szerepe lesz – mondta.

Felidézte: tavasszal egy hónapra leállították a gyártást a járvány, és az alkatrészbeszállítás akadozása miatt. Az április végéig tartó kényszerszünetben számos védelmi intézkedést vezettek be, augusztus óta újból teljes üzemmel gyártanak.

A kecskeméti gyárban 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás