Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Kedvezményes lehetőségek nyugdíjasoknak a budapesti fürdőkben
No menu items!

Kedvezményes lehetőségek nyugdíjasoknak a budapesti fürdőkben

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) kiemelt figyelmet fordít az idősebb korosztályra. Részben mert szeretnénk megbecsülni hűséges törzsvendégeinket, hiszen sokan évtizedek óta látogatják fürdőinket, és tudjuk, mennyire fontos, és szó szerint éltető a gyógyvíz és a rendszeres mozgás. Részben mert a nyugdíjas években általában már mások az anyagi lehetőségek, és szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy a fürdőzésről ne kelljen lemondani.

Társaságunk fürdőiben nyugdíjas vendégeink számára több kedvezményes lehetőség is elérhető.

  • Kedvezményes napi jegy vásárolható, ez az „alap” nyugdíjas belépő.
  • Ennél is kedvezőbb árat nyújtanak a különböző bérletkonstrukciók (100, 200, 365 alkalmas bérletek).
  • A kiemelt történelmi fürdőkbe – Széchenyi, Rudas – nem rendszeres, de évente többszöri fürdőzési igény esetén szépkorú vendégeinknek is érdemes a tíz évvel ezelőtt bevezetett Zsigmondy Klubkártyát kiváltani, hiszen így kedvezményes áron vásárolható napi belépő.
  • Extra bérletkedvezményt vezetett be társaságunk szépkorú törzsvendégei részére: a évét betöltött törzsvendégeink 50 százalék kedvezményben részesülnek legalább 100 alkalmas GOLD bérlet vásárlása esetén (a GOLD bérlet a Lukács-, Rudas- és Széchenyi fürdőben vásárolható). https://www.budapestgyogyfurdoi.hu/hirek/kedvezmenyes-berlet-85-ev-feletti-torzsvendegeknek
  • Nyugdíjas szerda kedvezmény (bérlet): A budapesti szépkorúak – 65 év felettiek – részére 5 alkalmas bérlet formájában féláras kedvezmény is rendelkezésre áll, ahogyan elnevezése is mutatja, szerdai napokon. A bérlet ünnepnapokon és kiemelt napokon nem használható. https://www.budapestgyogyfurdoi.hu/ajanlataink/nyugdijas-szerda
  • Kerületi önkormányzatokkal együttműködést alakítottunk ki az idősebb korosztály mozgási lehetőségeinek támogatása érdekében. Ennek keretében különböző kedvezményeket biztosítunk az adott kerületben élő nyugdíjasoknak. A konstrukció lényege, hogy a belépő, illetve bérlet díjának egy részét az önkormányzat fedezi. Jelenleg az I., II., III., VIII., XX. és XXIII. kerülettel van ilyen megállapodásunk. Az említett önkormányzatokkal kötött megállapodások tartalmazzák azt is, napon és éven belül mely időszakokra szól a kedvezményes fürdőzés. A kerületi önkormányzatok nyugdíjas lakosaik számára évek óta e megállapodás szerinti feltételekkel hirdetik meg ezt az extra kedvezményes lehetőséget. Az önkormányzati együttműködésekben így szerepel az is, hogy az ünnepi és a kiemelt időszakokban korlátozások érvényesek.

Az „alap” nyugdíjas fürdőbelépőt ez értelemszerűen nem érinti.

A nyugdíjasok számára szóló extra kedvezményeket általában olyan napokon, idősávokban tudjuk biztosítani, amikor ez a korosztály élethelyzetéből adódóan rendelkezik szabadidővel, azaz a dolgozók számára munkaidőre esnek. Az ünnepi és kiemelt időszakokban a fürdő vendégforgalma jelentősen megnő – ilyen a tavaszi és téli ünnepek időszaka is –, amikor az emberek, a családok több időt tudnak együtt tölteni, pihenni, és az átlagos napoknál nagyságrenddel többen vágynak fürdőzni, szaunázni is. Hazai és külföldi látogatók egyformán. Ezért társaságunk – az ország más fürdőihez és általában a turisztikai ágazat szereplőihez hasonlóan – az extra kedvezményes lehetőségeket ezekre az időszakokra nem tudja biztosítani.

Az elmúlt néhány év nehézségekkel teli időszakára tekintettel társaságunk ezekkel a lehetőségekkel szeretne segítséget nyújtani abban, hogy idős törzsvendégeink minél többen tudjanak továbbra is úszni és fürdőzni járni, hiszen az évek előrehaladtával is fontos a mozgás az egészség megőrzése érdekében, a gyógyvíz pedig maga a kincs bármely életkorban is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...