Kezdőlap Cégvilág Kétszámjegyű árbevétel-növekedés a Rábánál
No menu items!

Kétszámjegyű árbevétel-növekedés a Rábánál

c

A nemzetközi pénzügyi és számviteli szabályok (IFRS) szerint készült kimutatás alapján a cégcsoport árbevétele januártól szeptember végéig 34,69 milliárd, a harmadik negyedévben 10,21 milliárd forint volt.

Az első háromnegyedéves, 2,62 milliárdos EBITDA 2,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a harmadik negyedév 563 milliós értéke pedig gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbival.

Az év első kilenc hónapjára kimutatott 7,37 milliárdos bruttó eredmény 11,5 százalékkal, a harmadik negyedéves 2,03 milliárd pedig 18,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A januártól szeptember végéig elkönyvelt 1,09 milliárdos üzemi eredmény fél százalékkal magasabb a tavalyinál, a harmadik negyedév 51 milliója viszont 45 százalékos romlást jelez.

Az első háromnegyedév nettó pénzügyi eredménye mínusz 94-ről mínusz 140 millió forintra romlott, míg a harmadik negyedévé mínusz 49 millióból plusz 14 millióba fordult.

A Rába árbevételére kedvező hatást gyakorolt az év első háromnegyed évében a fontos piacain tapasztalható keresleti aktivitás. A kulcsszegmensnek számító Európában, de ugyanígy Észak-Amerikában is jelentősen bővült a nehéz tehergépjárművek piaca; élénkült a globális mezőgazdasági járműpiac, valamint az orosz szegmensek is jól teljesítettek – közölte a társaság.

A közleményben hangsúlyozzák: a vállalat készpénztermelési hatékonyságára jellemző, hogy az árbevételhez mért hatékonysági szintjét sikerült az iparági átlag közelében tartania a jelentősen megugró alapanyagárak ellenére.

A nyereséges és hatékony működés eredményeként az előző év azonos időszakához képest 6,1 százalékkal növekedett a saját tőke mértéke – ismertették.

“Meghatározó piacaink örvendetes aktivitása mellett az alapanyagok áremelkedése folyamatos, naprakész alkalmazkodókészséget kíván meg társaságunktól. Stabil pénzügyi helyzetben, részben idén, részben jövőre lezáruló technológiafejlesztési beruházási programunk eredményeképp gyártási kapacitásunk, rugalmasságunk emelkedik” – idézi a közlemény Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját.

A társaság vezetője szerint mindez megteremti a további növekedés és a versenyképesség javításának feltételeit. Így magasabb színvonalon, nagyobb volumenben tudnak megfelelni nemzetközi vevőik növekvő elvárásainak a hosszabb távú, stratégiai együttműködésekben és az egyedi üzletekben egyaránt – emelte ki.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére

Temesvár – Szabad városban szabad szellem

A Visit Timișoara meghívására és a HotelPremio Group szervezésében utaztunk a JAZZx fesztiválra, amely nyári zenei életének csúcspontja, ahol a jazz találkozik a funk és az elektronikus hatások szabadságával különböző terekben, izgalmas művészeti helyszíneken.

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését
Hirdetés

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.