Kezdőlap Edukáció Kiberakadémiát nyitott a honvédség Szentendrén
No menu items!

Kiberakadémiát nyitott a honvédség Szentendrén

Megkezdődött a kibertérben járatos katonák kiképezése a Magyar Honvédség kiberakadémiáján, a szentendrei Altiszti Akadémián. Létrehozására azért volt szükség, hogy a haderő tagjai megfelelő választ tudjanak adni a kor kihívásaira.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a kiberképzési központ bemutatóján azt hangsúlyozta, hogy napjainkban már minden elektronikusan működik, az orvosi ellátástól a közlekedésen át a nyilvántartásokig.

A kibertérben működtethetnek például blokkoló rendszereket, amelyek kihathatnak a műveleti feladatok végrehajtására, de akár az állami működést is megzavarhatják – közölte.

A miniszter példaként említette az orosz-ukrán konfliktust, ahol megjelent a hibrid hadviselési forma, a kibertérben is voltak műveleti tevékenységek; a NATO varsói csúcstalálkozóján a szárazföldi, a légi és a tengeri hadműveleti színtér mellé felvették a kiberteret is.

Benkő Tibor emlékeztetett: egy évvel ezelőtt a miniszterelnök feladatul tűzte ki, hogy Magyarországnak erős, ütőképes, önálló nemzeti képességet jelentő, a kor színvonalának megfelelő hadereje legyen. Ehhez nemcsak új technikai eszközökre, hanem a kor kihívásaira megfelelő választ adó katonákra is szükség van. Ez a toborzás, kiképzés, oktatás feladata – fűzte hozzá.

A központ parancsnoka Kovács László, a Magyar Honvédség Parancsnokságának kibervédelmi szemlélője. Kép: kormany.hu

A miniszter azt mondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program újabb állomásához érkeztek. A kiberképzési központ segítséget nyújt abban, hogy a kor kihívásainak megfelelő képzést, oktatást biztosítsanak, hogy a katonák ki tudják használni a kibertér előnyeit, de legyenek felkészülve annak veszélyeire is.

A központ parancsnoka, Kovács László kiemelte, a kibertérnek része mindenki, aki olyan eszközt használ, amellyel interakciót folytatnak egymással, illetve számítógépekkel.

Kifejtette: egyes becslések szerint napjainkban 50 milliárd számítógép van hálózatba kötve; feltételezik, hogy mindig vannak olyanok, akik ebbe a kapcsolatba megpróbálnak “belehallgatni”, azt megpróbálják megzavarni. A kibertérben jelen van a befolyásolás, a meggyőzés, az álhírek, megtévesztő információk továbbítása. Az ezek elleni védekezés nemcsak technika, hanem humán erőforrás kérdése is – jegyezte meg a dandártábornok, aki a kibervédelem egyik legfontosabb részének nevezte az oktatást, képzést. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás