Kezdőlap Gazdaság Kijöttek az Otthon Start lakáshitel részletei
No menu items!

Kijöttek az Otthon Start lakáshitel részletei

Megjelent hétfőn este a kormany.hu oldalon az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezete. Az alapfeltételek nem változtak: az állam 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos, fix kamatozású kölcsönt biztosít legfeljebb 25 évre, de számos, eddig nyitott kérdésre ad választ a tervezet – írja közleményében a Bank360.

“Többé nem csak álom az első saját otthon.” Ezzel a felütéssel tette közzé a kormány az Otthon Start Program jogszabálytervezetét, amelyet július 29-ig lehet véleményezni. A legfontosabb részletek nem változtak, de számos olyan, eddig nyitott kérdésre ad választ a tervezet, ami sok potenciális igénylőt foglalkoztat. Az igénylés feltételei kevésbé szigorúak, mint a jelenleg futó állami lakástámogatások esetében, ami nagyrészt abból fakad, hogy az igénylés nincs sem házassághoz, sem gyermekvállaláshoz kötve. A kamattámogatást nem lesz nehéz megtartani azoknak, akik jogosultak lesznek a maximum 50 millió forintos kölcsönre. Az Otthon Start Program jogszabálytervezete alapján az alábbi feltételekre készülhetnek az igénylők.

Mire használható fel a kölcsön?

 A kamattámogatott kölcsön az otthon

  • vételárának megfizetésére, illetve
  • építése esetén a hitelintézet által elfogadott költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségekre igényelhető és használható fel.

Már ismert részlet, hogy nem vehető igénybe a kölcsön, ha a hasznos alapterület négyzetméterára tekintetében meghaladja a bruttó 1,5 millió forintot. A kölcsön igénylését az adásvételi szerződés aláírását követő 180 napon belül lehet beadni, építkezés esetén a használatbavételi engedély kiállítását megelőzően.

Kik vehetik igénybe az Otthon Start lakáshitelt?

A kölcsönt egy személy csak egyszer veheti fel, abban az esetben, ha a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontjában és a benyújtását megelőző tíz éven belül nem rendelkezett saját tulajdonú belterületi lakóingatlannal.

A tervezet szerint nem minősül saját tulajdonú ingatlannak, vagyis a fenti szabály alól kivételt jelent, ha az igénylő

  • olyan ingatlanban rendelkezett tulajdonjoggal, amelynek az adásvételi szerződésben szereplő vételára nem haladta meg a 15 millió forintot,
  • olyan belterületi lakóingatlannal rendelkezett, amelynek lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte,
  • olyan belterületi lakóingatlannal rendelkezett, amely haszonélvezettel terhelten került a tulajdonába, és az érintett lakóingatlanban a kölcsön iránti kérelem benyújtásakor is haszonélvező lakik.

Emellett a kölcsön akkor is igényelhető, ha az igénylő a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontjában és a benyújtását megelőző tíz éven belül legfeljebb egy belterületi lakóingatlanban legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezett. Fontos részlet, hogyha a hitelprogramban házastársak együtt adják be az igénylést, akkor elegendő, ha egyikük megfelel a fenti feltételeknek.

A program lehetővé teszi adóstárs bevonását, emellett a kölcsön igénylésével egyidejűleg egyéb lakáscélú állami támogatások is igényelhetők.

Az igénylőknek az alábbi feltételeknek kell megfelelni a sikeres igényléshez:

  • büntetlen előélet,
  • nincs 5000 forintot meghaladó köztartozás,
  • legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszonyt tud igazolni, ezen belül:
    • közmunkásként nem lehet beadni a kölcsön iránt a kérelmet,
    • az igénylést megelőző 180 napra szigorúbb szabályok vonatkoznak,
    • a kétéves jogviszonyba a tanulói és a hallgatói jogviszony is beszámítható, de az igénylést megelőző 180 napba nem,
    • külföldi tb-jogviszonnyal is van lehetőség az igénylésre,
    • a két éves, folytonos tb-jogviszonyban legfeljebb 30 napos, egybefüggő szünet lehet, hallgatói státusznál ez 6 hónap, viszont a szünetek nem számítanak bele a két évbe.
  • Nem veheti fel a kölcsönt az, akit az igénylést megelőző 3 évben valamely állami lakástámogatási programban vissza nem térítendő támogatás vagy kamattámogatás visszafizetésére köteleztek.

5 évig szól bele az állam, hogy mi lesz a lakással

 A szerződés megkötését követően 5 évre az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre, a kölcsönszerződés megkötése időpontjában fennálló kölcsönösszeg 20 százalékának erejéig, a kölcsön és a kamattámogatás jogszerűtlen igénybevételéből eredő követelések biztosítására. Ez alatt az idő alatt nem lehet az ingatlant

  • lebontani (kivéve természeti katasztrófa esetén),
  • elidegeníteni,
  • az otthon használatát harmadik személynek átadni,
  • haszonélvezeti jogot alapítani,
  • lakáscéltól eltérően hasznosítani.

Ha ezek valamelyike bekövetkezik az 5 évben, vagyis amíg fennállnak az állam javára bejegyzett jogok, akkor vissza kell fizetni a kamattámogatást. Ha az ingatlant csak részben idegeníti el a támogatott, akkor a büntetés csak az adott részre fog vonatkozni és a kamattámogatás is csak részben, az elidegenített résszel arányosan szűnik meg.

Nem minősül az elidegenítési és terhelési tilalom megszegésének, ha az otthonban öröklés révén harmadik személy tulajdonjogot vagy haszonélvezeti jogot szerez, illetve ha az otthonra közérdekű használati jogot alapítanak.

Alig lesz plusz költség

 A tervezet szerint a folyósító hitelintézet legfeljebb 30 ezer forint díjat számolhat fel a kölcsön igénylésével és folyósításával kapcsolatban, amibe nem tartozik bele az értékbecslés és a helyszíni szemle díja. A 30 ezer forintos felső határ akkor is érvényes, ha a támogatott hitel mellett piaci lakáshitelt is vesz fel ugyanannál a banknál az igénylő. Fontos, hogy ha két különböző bank folyósítja a támogatott és a piaci hitelt, akkor a támogatott hitelt akkor lehet folyósítani, ha a piaci hitel folyósításáról már van igazolás.

A bankoknak a hitelbírálatra 30 napjuk lesz, építkezés esetén pedig 60 nap, amibe nem számít bele a 10 napos hiánypótlási időszak.

A hitelintézetek a folyósított Otthon Start hitelek után otthon építése esetén 80 ezer forint, otthon vásárlása esetén 40 ezer forint egyszeri költségtérítést kapnak.

Mennyi lesz a kamattámogatás és mikor kell visszafizetni?

 A kamattámogatás mértéke az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző 3 naptári hónapban tartott, 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt mértékének és az ügyfél által fizetett legfeljebb 3 százalékos kamatnak a különbözete. A tényleges ügyleti kamat 5 évente változhat.

A kamattámogatás elvesztéséről szóló rész lényegesen rövidebb, mint a családtámogatásokra vonatkozó jogszabályoknál. Az Otthon Start lakáshitel kamattámogatását akkor kell visszafizetni (a fentebb már említett okokon kívül), ha az igénylő valótlan adatokat adott meg, és jogosulatlanul jutott hozzá a kölcsönhöz. Emellett építkezésnél is elveszhet a kamattámogatás, ha a támogatott személy eláll az építési szándékától, vagy ha nem tudja igazolni egy éven belül, hogy a munkálatok megkezdődtek, illetve hat éven belül nem tudja bemutatni a használatbavételi engedélyt. A büntetést ez utóbbi esetekben az igénybevétel napjától számolják, mértéke a jegybanki alapkamat + 5 százalékpont.

Az ismert alapfeltételek nem változtak

Az eddig is ismert alapfeltételek nem változtak, ezek az alábbiak:

  • a kedvezményes kölcsönt szeptember 1-jétől lehet igényelni azoknál a bankoknál, amelyek kínálni fogják,
  • a kölcsön összege legfeljebb 50 millió forint lehet,
  • a futamidő legfeljebb 25 év,
  • az éves ügyleti kamat nem haladhatja meg a 3 százalékot – vagyis ennél akár lehet alacsonyabb is, akárcsak a CSOK Plusz esetében,
  • az előtörlesztés díja legfeljebb 1 százalék lehet,
  • lakás esetén a bruttó vételár vagy bekerülési költség maximum 100 millió forint lehet, lakóház esetén 150 millió forint a felső határ,
  • otthon vásárlásánál annak vételára legfeljebb 20 százalékkal térhet el a hitelintézet által megállapított forgalmi értéktől,
  • az elvárt önerő 10 százalék.
Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.
Hirdetés

Hírek

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.