Kezdőlap Világgazdaság Kilőttek az élelmiszerárak Németországban - áfamentességért küzd az agrárminiszter
No menu items!

Kilőttek az élelmiszerárak Németországban – áfamentességért küzd az agrárminiszter

Az élelmiszerek további drágulására kell számítani Németországban az orosz-ukrán háború következményeként – mondta egy interjúban a német mezőgazdasági és élelmezési miniszter, aki szerint enyhülést csak az hozhat, ha egyes élelmiszereknél megszüntetik az áfát.

A zöldpárti Cem Özdemir a Rheinische Post című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy csökkenteni kell Németország gazdasági függőségét a tekintélyelvű országoktól. Az Oroszországból importált energia és műtrágya példája azt mutatja, hogy “despotáktól tettük magunkat függővé” – mondta.

Cem Özdemir. Fotó: Wikipedia

Hozzátette: az az igazság, hogy nem lehet a háború összes következményét felszámolni, így az áremelkedések sem fognak gyorsan eltűnni. Ez a fogyasztókra nézve azt jelenti, hogy “sajnos sok minden még hátravan“.

Ősszel és télen az élelmiszerek további drágulására kell számítani, mert lejárnak az élelmiszeripari cégek hosszú távú energiabeszerzési szerződései, és majd csak az új, időközben jelentősen megemelkedett áron jutnak energiához, a különbözetet pedig a fogyasztókra hárítják.

A Zöldek politikusa hetek óta sürgeti, hogy a drágulás miatt szállítsák le átmenetileg nulla százalékra egyes gyümölcsök és zöldségek, mindenekelőtt a hüvelyesek áfáját.

A legkisebb koalíciós partner, a liberálisok (FDP) által elutasított javaslatról a keddi interjúban azt mondta, hogy ismeri az ellenérveket, amelyek szerint az áfa kivezetése nem kellően célzott támogatás és túlságosan költséges, “de a kritikusoknak azt is meg kell mondaniuk, hogy mi lenne a jobb alternatíva“.

Jelezte, hogy akár ellenzéki pártokkal is hajlandó együttműködni. Mint mondta, vitathatatlan, hogy az áfarendszer felülvizsgálatra szorul, és ezt a feladatot “pártokon átívelő” módon kell megoldani. Ha ennek a munkának az alapelve “a logika, az egyszerűség és a fenntarthatóság“, akkor “gyorsan meg is érkezünk az én javaslatomhoz” – mondta a Zöldek legbefolyásosabb politikusai közé tartozó miniszter.

Cem Özdemir a többi között arról is szólt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szándékosan okoz éhínséget, “fegyverként használja az éhezést“, és nem csupán ki akarja iktatni Ukrajnát mint az egyik legnagyobb élelmiszer-exportőrt, hanem ki akarja terjeszteni befolyását az úgynevezett globális délen.

“Azt állítja például, hogy tudna segíteni, ha a Nyugat végre feloldaná a szankciókat” – mondta a miniszter, hozzátéve: “mindent meg kell tennünk azért, hogy ezek a hazugságok ne terjedjenek el”.

Kifejtette, hogy az orosz elnök “megpróbálja destabilizálni a nemzetközi közösséget“, és újabb migrációs hullámokat akar elindítani, arra számít, hogy “a szegényebb országokból hozzánk jönnek majd az emberek“.

Vlagyimir Putyin így járt el Szíriában is, “de téved, ha azt hiszi, hogy zsarolhatók vagyunk” – mondta Özdemir.

Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legutóbbi adatai szerint az élelmiszerek fogyasztói ára májusban 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ez a legmagasabb érték az ország újraegyesítése (1990) óta. A drágulás részben az ukrajnai háború következménye. Ugyanakkor az élelmiszerek és mezőgazdasági termékek termelői és ipari ára már a háború kitörése előtt is meredeken emelkedett, elsősorban az energia drágulása, a műtrágyaárak robbanásszerű emelkedése, valamint a koronavírus-világjárványból fakadó termelési és szállítási zavarok miatt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lassan kilábalhat a bérgyártás a pandémia utáni krízisből

Online platform segíti a magyar gyártóvállalkozások partnerkeresését.

Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust

Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az évente emelkedő látogatószám.

Rekordot ért el a vállalati felvásárlások értéke Magyarországon tavaly

A vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) összértéke rekordértékre nőtt tavaly Magyarországon: a 110 tranzakció becsült értéke összesen 9 milliárd dollár volt. Az ügyletek száma az előző évhez képest gyakorlatilag stagnált, azonban kalkulált összértékük majdnem 40 százalékpontos növekedéssel rekordot döntött az EY elemzésében vizsgált 2010 és 2024 közötti időszakot tekintve.

Fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság

Fesztiválok, taxik, szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban, cél az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartásának vizsgálata, a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése.
Hirdetés

Hírek

A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.