Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kim Dzsong Un üzent
No menu items!

Kim Dzsong Un üzent

Üzenetet küldött egy partvidéki turistaövezetben dolgozó tisztviselőknek és munkásoknak Kim Dzsong Un – adta hírül a phenjani állami hírügynökség. Ettől azonban az egészségi állapotát burkoló homály nem oszlott el.

A KCNA jelentése szerint, amely az üzenet időpontját nem jelölte meg, Kim üdvözölte a Vonszan-Kalma partvidéki területen dolgozókat. A cikk úgy tűnik, hogy eloszlatni szándékozik a két hete nyilvánosan meg nem jelent vezető egészségi állapotával kapcsolatos kétségeket.

Továbbra sem lehet tudni, hogy Kim hol és milyen egészségi állapotban van. Fotó: KCNA

További érdekessége az írásnak, hogy a cikk mintha reagálás lenne a szombaton a koreai ügyekkel foglalkozó, 38 North nevű washingtoni szakportál beszámolójára, amely arról számolt be, hogy műholdas felvételeken Észak-Korea keleti részén, egy üdülővárosban észlelték az ország vezetője, Kim Dzsong Un különleges vasúti szerelvényét.

A vonat egy kormányzati üdülőhelynél állt Vonszanban április 21-én és 23-án. Ilyen különleges szerelvénnyel utazott Kim Dzsong Un az észak-koreai nukleáris leszerelésről folytatott megbeszélésekre, hogy találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel a vietnami fővárosban, Hanoiban.

Vasárnap Mun Csung, a dél-koreai államfő külpolitikai tanácsadója az amerikai sajtónak nyilatkozva azt mondta, hogy az észak-koreai vezető jól van, és április 13. óta Vonszanban tartózkodik.

A KCNA hírügynökség utoljára, április 12-én azt írta, hogy a legfőbb vezető megjelent az országot irányító Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén, ám azóta nem jelentett a vezető tevékenységéről, pedig ez rendszeresen vezető hír a pártállami médiánál.

A múlt héten a CNN amerikai hírtévé arról számolt be, hogy műtéten esett át Kim Dzsong Un, de Szöul szerint nem tapasztaltak szokatlan jeleket Phenjanban.

A Reuters hírügynökség szombaton azt írta három bennfentes forrásra hivatkozva, hogy Kína egészségügyi szakértőket és kormányzati tisztségviselőket küldött Phenjanba. A hírügynökség ugyanakkor nem tudta megállapítani, hogy mi indokolta a kínai szakemberek utazását.

Kim Dzsong Un 2014-ben negyven napig nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és külföldi megfigyelők már akkor úgy vélekedtek, hogy egészségügyi problémái vannak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...