Kezdőlap Hírek Kim Dzsongun halálosan bekeményít a Covid kapcsán
No menu items!

Kim Dzsongun halálosan bekeményít a Covid kapcsán

Kim Dzsongun maga is áteshetett a betegségen. Fotó: Wikimedia Commons

Kim Dzsongun észak-koreai vezető csütörtökön győzelmet hirdetett a Covid elleni harcban, majd “halálos megtorlást” ígért Dél-Korea ellen, amelyet a járvány kitörésének okozásával vádol.

Kim egyúttal elrendelte a májusban bevezetett járványellenes intézkedések feloldását, hozzátéve, hogy Észak-Koreának fenn kell tartania “az acélerős járványellenes gátat és fokoznia kell a járványellenes munkát a globális egészségügyi válság végéig” – olvasható a KCNA állami hírügynökség jelentésében.

A CNBC beszámolója szerint Észak-Korea soha nem közölte, hogy hányan kapták el a Covidot, nyilvánvalóan a tesztkészletek hiányában. Ehelyett naponta jelentette a lázas betegek számát, amely összesen mintegy 4,77 millióra rúgott, de július 29. óta nem regisztrált új ilyen esetet.

Kim nővére, Kim Jodzsong a KCNA szerint azt mondta, hogy az észak-koreai vezető maga is szenvedett lázas tünetektől, vagyis megfertőződhetett a vírussal.

Bár súlyos, magas lázzal járó beteg volt, egy pillanatra sem tudott lefeküdni, ha azokra az emberekre gondolt, akikről a végsőkig gondoskodnia kellett a járványellenes háborúban” – mondta a nő egy szerdai ülésen, amelyen áttekintették az ország járványellenes válaszlépéseit.

Kim Dzsongun egészségi állapotára nem tért ki, de a határ közelében talált dél-koreai röplapokat okolta a járvány kitörésének okozásáért.

Észak-koreai disszidensek és déli aktivisták évtizedek óta küldözgetnek Északra Phenjan-ellenes röplapokat tartalmazó léggömböket, élelmiszer, gyógyszerek, pénz és más tárgyak mellett.

Kim bírálta Szöul új, Jun Szogjol elnök vezette kormányát, amiért az fel akarja oldani az ilyen kampányokra vonatkozó 2020-as tilalmat, és “változatlan főellenségnek” nevezte Dél-Koreát.

Nem nézhetjük el tovább a Dél-Koreából folyamatosan beáramló szemetet” – mondta, és azzal fenyegetőzött, hogy “eltörli” a szöuli hatóságokat. “Az ellenintézkedésünknek halálos megtorlásnak kell lennie“.

A dél-koreai egyesítési minisztérium sajnálatát fejezte ki Észak-Korea azon állítása miatt, hogy a Covid-járványért és a Phenjan által megfogalmazott fenyegetésekért a disszidensek levelei a felelősek – jelentette a dél-koreai Yonhap hírügynökség.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.