Észre kellene venni, hogy politikai befolyást is vásárol Kína azzal, hogy önti a tőkét Európába és azon kívülre is, figyelmeztet a The Economist, a mértékadónak tartott angol nyelvű gazdasági folyóirat. A hazánkat és Lengyelországot külön is említő írás nem csak a kínai befektetések kontinensre gyakorolt hatásaival és távlataival foglalkozik. A geopolitikai vonatkozások, Amerika sem marad látóterén kívül.
Abból indul ki, hogy Kínának határozott tervei vannak Európával: 2016-ban már a 36 milliárd eurót (40 milliárd dollár) is elérő kínai befektetések az előző évihez képest megduplázódtak. Igaz, 2017-ben a külföldre irányuló direkt kínai befektetések csökkentek, az európai részesedésük azonban az ötödéről a negyedére emelkedett.
A szerző szerint Kína a pénzügyi erőfitogtatása politikai befolyáshoz vezetett. Tavaly Görögország az egyik ENSZ fórumon megakadályozta, hogy az Európai Unió bírálja a kínai emberi jogi helyzetről szóló jelentést, a cseh elnök, Milos Zeman célja, hogy hazája Kína „elsüllyeszthetetlen repülőgéphordozója” legyen Európában. Magyarország és Görögország megakadályozta az EU-t abban, hogy támogasson egy Kínának a Dél-Kínai Tengerre szóló területi igénye elleni bírósági ítéletet. Európának, de Amerikának is önvizsgálatot kellene tartani – szögezi le a cikk. Úgy fogalmaz, Amerika jobban tenné, ha a régi szövetségeseinek hűségéért versenyezne, hiszen mindnyájuk érdekét az szolgálná, ha az európaiak körültekintőbben adagolnák a Kína iránti vendégszeretetüket.
Kína növekvő lehetőséget lát Európában. Az az érdeke, hogy Európa stabil maradjon és nyitott legyen az üzleti együttműködésekre.
A The Economist elemzője úgy látja, olyan ügyekben például, mint a klímaváltozás és a nemzetközi kereskedelem Kína sokkal felelősségteljesebben viselkedett, mint a Trump adminisztráció, mert globális egyetértésre törekedett, nem pedig „gránátot vágott” a felek közé. Néhány európai állam azonban ezt tévesen akként értékeli, hogy Kína hasznos ellensúlyt képezhet a kiszámíthatatlan Egyesült Államokkal szemben. Más európai tagállamok viszont attól tartanak, Kína úgy profitál majd az együttműködésből, hogy egy idő után aláássa Európa katonai szövetségét az Egyesült Államokkal.
A lap arra figyelmeztet, hogy Európának rá kell találnia a naivitás és az ellenségeskedés vadhajtásaitól mentes aranyközépútra. Nem tanácsos például olyan mértékű megszorításoknak alávetni a kínai cégeket Európában, mint amilyen bánásmódban az európai vállalatok részesülnek Kínában – fogalmaz. Ugyanakkor “egyes kormányoknak” minden befektetést egyenként kellene megvizsgálnia. Montenegrónak nem lett volna szabad megengednie, hogy a Kínával szemben fennálló tartozásai kényszerítő magasságokba szökjön, Magyarországnak és Lengyelországnak pedig sokkal szigorúbban meg kellett volna vizsgálnia a kínai infrastrukturális projekteket.
A lap szerzője felrója az öreg kontinens megosztottságát, mivel szerinte Európának végre egy, közös hangot kellene megütnie. “A tagállamok egyike sem tudja egymaga Kínát legyűrni, de ha összefognak, közösen cselekedve évtizedek alatt talán sikerülhet nekik. Az EU-nak jobban kellene élni a minősített többségű szavazás intézményével, mintsem hogy egyhangú szavazást tart olyan ügyekben, amelyek Kína számára kényesek, példának okáért az emberi jogok kérdésében. Ez megnehezítené Kína számára, hogy megbénítsa az EU-t azzal, hogy időnként egy kis tagállamot „kivesz a pakliból.” – fogalmaz az elemzés.
Az EU-nak ellenőriznie kellene a tagállami beruházásait. Azokra a déli és keleti államokra különösen oda kellene figyelnie – folytatja a sort a szerző – amelyek sérülékenyebbek a kínai befolyás miatt és más beruházási forrásokat kellene számukra biztosítani, az általuk fontosnak ítélt projektek megvalósítására. A jelenleginél nagyobb, belső európai szolidaritás kialakulásáig még hosszú út vezet – állapítja meg konklúzióként a cikk szerzője.
A The Economist véleménycikke azt is tanulságként ajánlja olvasói figyelmébe, hogy Amerika és az EU különösen a kereskedelem területén erős és potenciális partnerek lehetnének, ily módon képesek lennének Kínával elfogadtatni a globális szabályok betartását.
A teljes cikk angol nyelven itt olvasható. The Economist
