Kezdőlap Tőzsde Kisebb emelkedéssel nyithat a BÉT
No menu items!

Kisebb emelkedéssel nyithat a BÉT

Kisebb emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapest Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 899,79 pontos, 1,4 százalékos csökkenéssel, 63 192,77 ponton zárt hétfőn.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte: a hétfői kereskedésben erősen alulteljesítő volt a hazai részvénypiac, azonban a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pozitív, így kisebb korrekcióval kezdődhet a kereskedés.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama fontos támasz alá került, a következő meghatározó támasz 16 300-16 410 forint között húzódik, míg 16 770 forintnál már ellenállás található. Hétfőn a bankpapír jegyzése 345 forinttal, 2,04 százalékkal 16 550 forintra csökkent, 7,0 milliárd forintos forgalomban.

A Mol a 2840 forintos támasz felett zárt, a következő ellenállás 2885 forintnál húzódik. Az olajpapír az előző nap 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2854 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

A Richter-papírok tízforintos, 1,82 százalékos gyengüléssel a 9150 forintos támasz felett zárták a hétfői kereskedést, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az elemző szerint a gyógyszerpapír kedden a 9073 és 9420 forint közötti sávban mozoghat.

A Magyar Telekom árfolyamában 749 forintnál látható a következő támasz. Árfolyama hétfőn 20 forinttal, 2,57 százalékkal 757 forintra esett, forgalma 467,1 millió forint volt.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...