Kezdőlap Hírek Kollégáit mérgezte nyugtatókkal a pécsi ápolónő. Felfüggesztett a büntetése
No menu items!

Kollégáit mérgezte nyugtatókkal a pécsi ápolónő. Felfüggesztett a büntetése

Jogerősen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónőt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit egy pécsi klinikán – közölte a bíróság.

Azt írták: a nőt öt rendbeli, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben találták bűnösnek, ezért két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a nővéri, ápolónői foglalkozástól.

A pénteken jogerős ítélet szerint próbaidőre elrendelték a nő pártfogói felügyeletét, valamint a több mint négymillió forintos bűnügyi költségből egymillió forint megtérítésére is kötelezték.

A vádlott 2015. novembertől dolgozott ápolónőként a pécsi klinika neurorehabilitációs osztályán. 2016 tavaszától az osztályon is használt pszichiátriai gyógyszereket tett – heti rendszerességgel, hetente akár többször is – öt kollégája kávéjába, illetve ivóvizébe, “hogy kipróbálja és megtudja, hogy annak milyen hatása lesz” – áll a közleményben.

Az adagolt szerek hatására az érintetteknél feszültség, fáradékonyság, álmosság, bizonytalanság, mellkasi szorítás, szívritmuszavar, vérnyomásváltozás, izomgörcsök és pánikszerű rosszullét alakult ki. A tünetek órákon, illetve pár napon belül megszűntek.

Az ápolónő a nyomozati szakaszban beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.

A baranyai megyeszékhely klinikáit fenntartó Pécsi Tudományegyetem (PTE) az esetről tavaly júniusban az MTI-vel azt közölte, hogy a gyógyító intézmény neurorehabilitációs osztályán korábban több dolgozó váratlanul rosszul lett. Az intézmény és az érintett egység vezetése vizsgálatot indított, amelynek eredményeképpen a klinika elnöke feljelentést tett.

“A hatóság gyors és hatékony nyomozómunkájának, valamint a klinikai vezetők és munkatársak segítőkész együttműködésének köszönhetően napokon belül elfogták a gyanúsítottat, aki feltételezhetően tudatmódosító szereket csempészett munkatársai italába, ezzel előidézve rosszullétüket” – tájékoztattak korábban. /MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.