Kezdőlap Hírek Kőolaj-kitermelésének jelentős csökkentését tervezi Szaúd-Arábia 
No menu items!

Kőolaj-kitermelésének jelentős csökkentését tervezi Szaúd-Arábia 

Szaúd-Arábia azt tervezi, hogy márciusban napi 9,8 millió hordó kőolajat termel ki, ez több mint félmillió hordóval kevesebb annál, amit a globális kitermeléskorlátozási megállapodásban vállalt – közölte Hálid al-Falih, Szaúd-Arábia energetikai minisztere a Financial Times című londoni gazdasági napilapban kedden megjelent nyilatkozatában.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai és szövetségeseik, élükön Oroszországgal tavaly decemberben állapodtak meg abban, hogy január 1-jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél évig az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében. Az OPEC-tagállamok napi 800 ezer hordóval, szövetségeseik pedig 400 ezer hordóval csökkentik a kitermelést az októberi szinthez képest.

Szaúd-Arábia azt vállalta a megállapodásban, hogy 10 millió 311 ezer hordóra fogja vissza kitermelését.

Már januárban e szint alá esett a tényleges termelés: Szaúd-Arábia napi 350 ezer hordóval, 10,21 millió hordóra vitte le a kitermelést, és ezzel az OPEC-tagállamok közül a legnagyobb mértékű csökkentést hajtotta végre.

A márciusra tervezett mennyiség, 9,8 millió hordó, 1,2 millió hordóval kisebb a novemberben elért szintnél, amely viszont minden idők rekordját megdöntötte. Rijád azt is tervezi, hogy az exportot napi 6,9 millió hordóra csökkenti márciusban.

Hálid al-Falih ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy “káros hatást gyakorolhat” a világgazdaságra az az amerikai törvény, amelynek révén trösztellenes eljárásoknak tehetnék ki az OPEC-et. Ha Szaúd-Arábia nem tudja kiegyensúlyozni az olajpiacot kitermelésének kiigazításával, a világ “helyrehozhatatlan károkat” szenved el – mondta a szaúdi miniszter, aki annak a reményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok “helyesen fog cselekedni”.

Amerikai szenátorok egy éve nyújtották be a NOPEC (No Oil Producing and Exporting Cartels Act) néven is emlegetett törvényjavaslatot, amely elfogadásának esetén lehetővé teszi az amerikai igazságügyi minisztériumnak, hogy bíróság elé vigye az OPEC tagállamait a kőolajárak manipulálásának vádjával.

A szenátorok így reagáltak arra a hírre, miszerint Szaúd-Arábia és szövetségesei kiálltak egy, az OPEC és a kartellen kívüli tíz nagy olajexportáló ország, köztük Oroszország közötti hivatalos partnerség kialakításáért, hogy együtt próbálják befolyásolni a helyzetet a kőolaj világpiacán. A képviselőház illetékes bizottsága a múlt héten jóváhagyta a javaslatot.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.