Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Kormányzati szektor. Három hónap alatt 6,1 százalékos hiány
No menu items!

Kormányzati szektor. Három hónap alatt 6,1 százalékos hiány

Az előzetes adatok szerint 788 milliárd forint, a GDP 6,1 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya. A kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedése miatt az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 664 milliárd forinttal, GDP-arányosan 5,1 százalékponttal romlott – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A jelentős romlás a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye – tette hozzá a jelentés.

Az elmúlt évben a kormányzati szektor deficitje 3870 milliárd forint, a GDP 8,1 százaléka volt, ebből 2276 milliárd forint, az éves összeg 58,8 százaléka a negyedik negyedévben alakult ki, és a negyedéves GDP 18,2 százalékára ugrott a második és harmadik negyedévi 8,6, illetve 4,4 százalékosról.

A kormányzati szektor idei első negyedévi bevétele 5008 milliárd forint volt 150 milliárd forinttal, 3,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a kiadások 814 milliárd forinttal, 16,3 százalékkal 5796 milliárd forintra nőttek.

A bevételek között a jövedelemadókból származók alig 27 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal emelkedtek a tavalyi első negyedévhez viszonyítva, de 114 milliárd forinttal – 12,7 százalékkal – elmaradtak az előző negyedévitől. A termelési adók 162 milliárd forinttal, 8,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat, de 340 milliárddal kevesebb folyt be a tavalyi negyedik negyedévinél. Az áfabevétel emelkedése 157 milliárd forint, 15,5 százalék volt éves összevetésben és 235 milliárd forinttal, 16,7 aszázalékkal csökkent az előző negyedévhez viszonyítva. A társadalombiztosítási hozzájárulások mindössze 1 milliárd forinttal, 0,1 százalékkal nőttek éves és 3,5 százalékkal csökkentek negyedéves összehasonlításban.

A kiadások között elsősorban a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott intézkedések következményeként a kormányzati szektor egyéb kiadásai 330 milliárd forinttal, 32,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, de az előző negyedévinek csak alig több, mint felét, 53,2 százalékát érte el, 1180 milliárd forinttal volt kevesebb. A kifizetett munkavállalói jövedelem 107 milliárd forinttal 9,0 százalékkal nőtt. A 13. havi nyugdíj visszaépítésének részleges megkezdése következtében. A pénzbeni társadalmi juttatások 183 milliárd forinttal, 13,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, és 6,1 százalékkal az előző negyedévit. Az állami beruházásokra fordított 379 milliárd forint 10 milliárddal kevesebb a tavalyi első negyedévinél és 751 milliárddal a negyedik negyedévinél, amelynek mindössze 33,5 százalékára rúgott.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.