Kezdőlap Hírek Koronavírus - Az Amnesty International kampányt indított az oltóanyagok technológiájának megosztásáért
No menu items!

Koronavírus – Az Amnesty International kampányt indított az oltóanyagok technológiájának megosztásáért

Amnesty: Az AstraZeneca, a Moderna és a Pfizer/BioNTech milliárdokat kapott az adófizetőktől a vakcinák kifejlesztésére, mégsem nem hajlandók közzétenni kutatási eredményeiket

Emberéleteket veszélyeztet a koronavírus elleni oltóanyagok egyenlőtlen globális elosztása, és az, hogy a vakcinákat előállító vállalatok nem hajlandók megosztani más cégekkel a gyártási technológiát – áll az Amnesty International (AI) csütörtökön Londonban ismertetett felhívásában.

A legnagyobb nemzetközi jogvédő szervezet a felhívás kiadásával globális kampányt indított a koronavírus elleni oltóanyagok általános hozzáférhetőségének biztosításáért.

Az AI közleménye szerint a gazdag országok – amelyekben a világ népességének mindössze 16 százaléka él – a hozzáférhető oltóanyag-készleteknek több mint a felét felvásárolták. Ugyanezek az országok a világszerte eddig beadott dózisok több mint 60 százalékát használták fel, miközben száznál több azoknak az országoknak a száma, amelyekben még egyetlen embert sem oltottak be.

Stephen Cockburn: meg kell osztani a Covid-vakcinák technológiáját a világgál

Stephen Cockburn, az Amnesty International gazdasági és társadalmi igazságossági programokért felelős igazgatója a felhívásban úgy fogalmazott: a legnagyobb jelentőségű és leginkább vitatott társadalmi kérdések közé tartozik ma az, hogy ki, mikor és mennyiért jut hozzá a koronavírus elleni oltáshoz, és a választ erre a kérdésre az erős országok és vállalatok érdekei diktálják.

A jogvédő szervezet szerint a gyógyszeripari vállalatok és a gazdag országok magatartása miatt világszerte többmilliárd ember számára vált valószínűtlenné, hogy az idén akár egyetlen adag életmentő oltást megkaphasson.

Az AI felhívása szerint az oltóanyagokat gyártó vállalatok, köztük az AstraZeneca, a Moderna és a Pfizer/BioNTech milliárdos juttatásokat kaptak az adófizetők pénzéből a vakcinák kifejlesztésére és előállítására, ezek a cégek azonban – több más vállalathoz hasonlóan – nem hajlandók közzétenni kutatási eredményeiket, tudásanyagukat és technológiájukat. Emiatt más gyógyszeripari cégek nem tudják felhasználni ezeket a tudományos eredményeket saját oltóanyag-gyártásuk felfuttatására, pedig ez is növelné a kínálatot, és az alacsonyabb költségvetésű országok számára is hozzáférhetővé tenné a vakcinát.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már tavaly májusban létrehozta a gyártási technológiák hozzáférhetővé tételére szolgáló platformot (Technology Access Pool, C-TAP), amelyen a vállalatok adatokat és tudásanyagot tehetnek közzé, emellett gyártást és technológia-átadást engedélyezhetnek más gyártóknak, annak érdekében, hogy az oltóanyagok mindenki számára gyorsabban hozzáférhetővé váljanak. Mindeddig azonban egyetlen gyógyszeripari vállalat sem csatlakozott a C-TAP-hez – áll az Amnesty International csütörtöki kampányindító közleményében.

Az Amnesty International közölte: kampánya arra irányul, hogy a gyártók – köztük az AstraZeneca, a Pfizer, a BioNTech és a Moderna – tegyék közzé tudásanyagukat és technológiájukat, annak érdekében, hogy a világon mindenki méltányos eséllyel juthasson hozzá a koronavírus elleni oltáshoz.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás