Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Koronavírus - ITM: megtévesztő volt a Nemzetközi Oltóközpont
No menu items!

Koronavírus – ITM: megtévesztő volt a Nemzetközi Oltóközpont

A járványhelyzetben nyerészkedőkre vadászik a fogyasztóvédelem: többek között figyeli a Nemzetközi Oltóközpont nevű magáncéget, és eljárást indított egy “antimaszkot” forgalmazó webshop ellen.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közölte: egy budapesti székhelyű magáncég ötezer forintért kínál előfoglalási jogot az állítása szerint legkésőbb az idei év végéig saját beszerzésében elérhető koronavírus-vakcinára. A cég honlapjának fejlécében mindössze a “Nemzetközi Oltóközpont” megnevezés szerepelt. A fogyasztóvédelem novemberben indított hatósági eljárást a vállalkozással szemben.

A kormányhivatali határozat szerint a társaság megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.

A “nemzetközi oltóközpont” kifejezés kizárólagos használatával azt a látszatot keltette, hogy összefüggésbe hozható állami szervvel, és a vakcinát előfoglalók az állam által szervezett oltásra regisztrálhatnak. A hatósági kötelezés nyomán a vállalkozás a kifogásolt honlapon, logója alatt a “magánegészségügyi szolgáltató” feliratot tüntette fel. A vakcina előfoglalási aloldal tetején figyelmeztető szöveget helyeztek el, amelyből közvetlen link mutat az ingyenes kormányzati oltásregisztráció címére.

A fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kíséri a cég működését, a továbbiakban is célzottan vizsgálja, hogy képes lesz-e eleget tenni vállalásainak. A társaság az oltások elmaradása esetére 2021 végi határidővel ígéri az előfoglalási díj visszafizetését. A vakcina rendelkezésre állásának és felhasználási módjának szempontjait ezért a lezárult eljárásban érdemben még nem lehetett mérlegelni. A hatóság azonban határozottan fellép a céggel szemben, ha a jövőben újabb jogsértést tapasztalna – közölte az ITM.

Egy másik vállalkozó áttetsző, légáteresztő anyagból készült “antimaszkokat” kínált honlapján. A webshop azoknak ajánlotta a hálós maszkokat, akiknek “elegük van a szájkosárból“, arra bátorítva a reménybeli vásárlókat, hogy “nevessenek a világon“.

Az országos tisztifőorvos állásfoglalása szerint a termék alkalmatlan a járványügyi védekezésre.

A maszkviselés a járvány terjedése elleni védekezés egyik legfontosabb, leghatékonyabb eszköze. A termék forgalmazója és viselői az előírások tudatos megkerülésével akár másokat is veszélybe sodorhattak volna. A kereskedő felelőssége még nagyobb, hiszen vélhetően üzleti érdekből bátorított az óvintézkedések kijátszására. Az üzemeltető a hatósági eljárás nyomán elérhetetlenné tette a honlapot – közölte az ITM.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás