Kezdőlap Hírek Koronavírus - Újrafertőződések Hollandiában és Belgiumban is
No menu items!

Koronavírus – Újrafertőződések Hollandiában és Belgiumban is

Holland és belga tudósok a koronavírus-újrafertőződés újabb eseteit mutatták be azután, hogy a Hongkongi Egyetem kutatói tanulmányban ismertették az első dokumetált ilyen esetet.

Hollandiában egy legyengült immunrendszerű idős betegnek a koronavírus tesztje lett pozitív második alkalommal – mondta el Marion Koopmans, a kormány járványügyi tanácsadója a Holland Rádióban.

Marion Koopmans

Minden Covid-19-betegségnek egyedülálló genetikai ujjlenyomata van“, a második fertőzés genomja feltűnően különbözött a beteg első fertőzésétől – magyarázta a virológus.

Ez azt jelenti, hogy a második fertőzés nem az első újra fellángolása volt – tette hozzá.

Még megerősítésre vár az, hogy az újrafertőződés egy egyedülálló eset vagy normális dolog.

Marc Van Ranst

Belgiumban is feljegyeztek orvosok koronavírus-újrafertőződést, a beteg három hónappal azután esett ágynak Covid-19-cel, hogy kigyógyult az első koronavírus-fertőzésből – közölte Marc Van Ranst a VTM rádióval.

Ez nem jó hír” – hangoztatta a virológus és reményét fejezte ki, hogy egyedülálló esetről van szó és az immunitás tovább fog tartani néhány hónapnál.

A Hongkongi Egyetem kutatói a Clinical Infectious Diseases című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányukban írták le egy 33 éves férfi esetét, akit négy hónappal az első Covid-19 után megfertőzött a koronavírus egy másik törzse.

A hongkongi szakemberek annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az eset azt jelzi, hogy a betegség, amely már több mint 800 ezer ember halálát okozta világszerte, terjedni fog globálisan a nyájimmunitás ellenére.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás