Kezdőlap Hírek Koronavírus - Vakcinakutatás. Magas a marad a gyógyultak ellenanyagszintje
No menu items!

Koronavírus – Vakcinakutatás. Magas a marad a gyógyultak ellenanyagszintje

A korábbi ismeretekkel szemben a magas ellenanyagszint akár négy hónapig is az új koronavírus okozta Covid-19-ből gyógyultaknál egy nagy léptékű új kutatás szerint, nem tudni, ez további védelmet nyújt e az újrafertőzés ellen.

Korábbi tanulmányok azt állapították meg, hogy az új koronavírus ellen a fertőzöttek szervezetében termelődött ellenanyag (antitestek) szintje néhány hónap alatt meredeken zuhan.

A csökkenés üteme erős kétségeket vetett fel arról, hogy mennyire tartós a védettség a felgyógyultaknál.

A  tanulmány több mint 30 ezer izlandi lakost vizsgált és azt az eredményt kapták, hogy a fertőzöttek több mint 90 százalékánál nagy volt az ellenanyag koncentrációja akár négy hónappal a gyógyulás után is.

Kari Stefansson

Az eredmények új fényt vethetnek a vakcinák védelmének tartósságára és az újrafertőződés kockázatára – idézte a Reuters Kari Stefanssont, a vizsgálatot végző deCode Genetics vezetőjét.

A kutatók több mint 30 ezer izlandi ellenanyagszintjét vizsgálták meg, hogy képet kapjanak, hányan fertőződhettek meg az új koronavírussal és pontosabb információkhoz jussanak a gyógyultak immunrendszerének állapotáról.

Eredményeik alapján úgy becsülték, hogy a lakosság mintegy egy százaléka kaphatta el a fertőzést. Közülük 56 százaléknál állapították meg laboratóriumi PCR-teszttel a vírus jelenlétét. Tizennégy százalékuknál nem állítottak fel hivatalos diagnózist, de karanténba kerültek, mert ki voltak téve a fertőzésnek. A maradék 30 százalék esetében az ellenanyag-vizsgálat korábbi fertőzést állapított meg.

A PCR-teszttel fertőzöttnek nyilvánított 1215 páciens 91 százalékánál a diagnózis utáni első két hónapban nőtt az ellenanyagszint, majd magas szinten maradt – írták a tudósok a The New England Journal of Medicine című szaklapban.

Az eredmények egyetlen ország homogén lakosságán alapultak, így lehet, hogy a világ más országaiban nem ugyanezek az arányok jönnének ki. Arra azonban felhívták a figyelmet, hogy nem tudni, a gyógyultak ellenanyaga megvédi-e őket az újrafertőzéstől.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...